Andód. Czuczor Gergely költő, nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja 1800. december 17-én született Andódon. 2000-ben, a születésének 200.
Keresés
Magyar Örökség
Budapest. Gyarmati Dezső és Lauer Edit vehette át a Magyar Örökség kitüntető címet a Magyarországért Alapítvány 26. díjkiosztó ünnepségén szombaton, a Budapesti Evangélikus Gimnáziumban.
Fontosnak tartják a másság tiszteletét
Pozsony. Az Élet és Irodalom munkatársai március 21-én a Szlovák ĺrószövetség székházában találkoztak a lap pozsonyi olvasóival.
Üti a parasztot, viszi a nőt
Elöljáróban le kell szögezni: a tyúkok roppant színpadérzékenyek. A szituációt tökéletesen érezve kapirgálják végig a zongora alatt az előadást, s ideális mértéktartással és pontos ritmusérzékkel dugják ki hébe-hóba a fejüket. Hálás szerep, ami egyébként elmondható Ivan Kušan Galóczájának valamennyi alakjáról.
A határokon túlra is figyelő Színház
E sorok írója – ismerve a felvidéki kulturális viszonyokat – csaknem bizonyos benne, hogy önálló színházi szaklapot hosszú távon a világnak e jobb sorsra érdemes szegletén nem lehet működtetni.
Hamarosan elindulhat a Márai-program is
Budapest. – A határon átívelő nemzeti egyesítési folyamat és összefogás európai gyakorlat – hívta fel a figyelmet Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) fórumán szombaton Budapesten.
Amnesztiát kapnak a késlekedő olvasók
Rozsnyó. Amnesztiát hirdetett március 27-ére olvasói számára a rozsnyói székhelyű Gömöri P. Dobšinský Könyvtár. Az intézmény elengedi a pénzbírságokat, amelyeket azokra az ügyfeleire rótt ki, akik a megadott határidőre nem vitték vissza a kikölcsönzött köteteket.
Új műsor: Határtalanul
Budapest. A Szlovák Intézetben mutatták be a napokban a Duna TV új, Határtalanul címmel indult sorozatát, mely tematikus válogatást közöl a közép-európai népek nemzeti identitásának történetéből.
Játékos, mozgalmas művészet
Két város, négy kiállítás, filmvetítések, konferencia, hangverseny – dióhéjban így összegezhetnénk a Kassák és a MADI ma című háromnapos nemzetközi művészeti fesztivált, amely a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete és a magyarországi székhelyű Nemzetközi MADI Múzeum Alapítvány közös rendezésében, valamint további intézmények együttműködésével zajlott az elmúlt hét végén Érsekújvárott és Pozsonyban, Kassák Lajos születésének 115. évfordulója kapcsán.
Kuba az USA-t vádolja
Havanna. Kuba hivatalosan is megvádolta George Bush amerikai elnököt, miszerint nyomást gyakorolt a mexikói kormányra, hogy kikényszerítse Fidel Castro kubai elnök idő előtti távozását a szegénység elleni küzdelemmel foglalkozó, monterreyi ENSZ-csúcsértekezletről.