Harmadik hete nincs változás Európa legfontosabb kislemezlistájának élén, a Room 5 és Oliver Cheatham dala, a Make Luv uralja a mezőnyt. S ami meglepő: komoly trónkövetelő nem is akadt, akárcsak az elmúlt héten most is mindössze két új dalt találunk a máskor jóval változatosabb első tízben.
Keresés
Trió az úttalan utakról
Magyarországon ez korábban elképzelhetetlen volt, de még a nagyvilágban is ritkaságszámba megy. A Unique új fejezetet nyitott a magyar zenetörténetben. Albuma 2001 áprilisában jelent meg, de még tavaly, karácsony előtt is ott volt a legnépszerűbbek között.
Anglia legújabb reménysége
A fiatalember 1999 decemberében debütált a slágerlistákon, ő énekelte az Artful Dodger egyik felvételét, a Re-Rewind the Crowd Say Bo Selecta címűt. Azóta két listavezető sláger és további top tízes-dalok vannak a számláján. Tavaly megjelent második lemezével irányt mutat angol társainak, zenéjével máris divatdiktátor lett.
KOMMERSZANT DAILY
Moszkva negatívan értékeli a Szíria címére érkező amerikai fenyegetéseket. Ezt az orosz Interfax hírügynökség közölte kedden, magas rangú orosz diplomáciai forrásra hivatkozva. A hírügynökségnek nyilatkozó külügyminisztériumi vezető leszögezte azt is, hogy Oroszország szkeptikus Washington vádjaival szemben.
Német író cikke a háború mellett
Hans Magnus Enzensberger író, Németország világhírű értelmiségieinek egyike cikkben támogatta az iraki háborút. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban azt fejtegette, hogy az ember „diadalittas örömet“ érez Szaddám bukása kapcsán.
Miből fizetik majd az orvost?
Nem okozott meglepetést, hogy az államfő által visszautalt egészségügyi ellátásról szóló törvényt újra megszavazta az összes koalíciós honatya. Az egészségügyi miniszter elégedett a döntéssel, amely tovább terheli a szociálisan gyengébb rétegeket.
Ünnep előtt
Csak várni, lesni a postást, jön-e, hozza-e a fehér cetlit, amin rajta van a havi járandóság. Csak várni és reménykedni, hogy a hetente való jelentkezések végeredményeként végre akadjon már valami emberhez méltó munka.
Béketeremtés
A legutóbbi nyilatkozatok megerősítették, hogy az amerikai–brit páros nem engedi át az ENSZ-nek – értsd: a háborúellenes hatalmaknak – az iraki rendezés és újjáépítés levezénylését.
Öröm – odaátról
„A román polgárnak meg kell tudnia, hogy a régiók léte sehol nem gerjesztett etnikai konfliktusokat; éppen ellenkezőleg, az etnikai konfliktusok lehetőségét is végképp megszüntetni látszik.”
Legjobb árak a konzum.sk alapján
Sole félzsíros tej, Billa – 16,50 Sk/kg
Kristálycukor, kg – Carrefour – 25 Sk,
Eidam téglasajt, Hypernova – 115 Sk,
Előhűtött csirke, Hypernova – 54,90 Sk,
Roxy mosópor, 9 kg, Nachema – 215 Sk,
Fagyasztott kacsa, Tesco – 99 Sk,
Lux tusfürdő, 250 ml + ajándék szappan – 59,90 Sk.