Lipótvár. Elnapolták a Pápay-per tegnapi tárgyalási napját az egyik vádlott, Sz. Árpád védőügyvédjének betegsége miatt, az értesítés faxon érkezett. Csakúgy mint szeptemberben, most is Weisz Julianna betegedett meg.
Keresés
RÖVIDEN
Dohányos elfogadhatóbb Šimulčíknál
Pozsony. Peter Dohányos Ján Šimulčíknál mindenképpen elfogadhatóbb jelölt a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatói posztjára, mondott végre véleményt Pavol Rusko, az Új Polgári Szövetség elnöke a Magyar Koalíció Pártja javaslatáról.
MEGKÉRDEZTÜK
A kormány tegnap elfogadta a külügyminisztérium jelentését a nyelvi charta szlovákiai érvényesítéséről. Korábban ön többször megvétózta az anyagot. A tegnap jóváhagyott dokumentumról mi a véleménye?
Fél évig azért vétóztam meg a jelentést, mert számomra elfogadhatatlan volt a tartalma.
Nyílik az ötödik kar
Újabb karral bővül a nyitrai Konstantin Egyetem. A magyar nyelvű pedagógusképzés egyik hazai bástyájaként is számon tartott felsőoktatási intézmény sorrendben ötödik fakultásának, a Közép-európai Tanulmányok Karának ma tartják az ünnepélyes megnyitóját. Az új kar szerepéről, illetve az általa kínált tanulmányi lehetőségekről annak megbízott dékánját, László Bélát kérdeztük.
Bécsben fiatalosak az öregek
A baráti körömhöz tartozó nyugdíjas házaspár vizsgaidőszakban lázban ég. Mindketten a bécsi egyetem hallgatói. A 65 éves Edgar művészettörténetet hallgat, felesége pedig a fényképészetet választotta.
Gregorián énekek pulykáknak
Majd minden kultúra, nemzet történetében fellelhető olyan ünnep, amikor az emberek kinyilvánítják a bőséges termés felett érzett örömüket, hálájukat.
Ki jön Arafat után?
Mit olvas el először Ariel Saron, amikor reggel az asztalára teszik a titkosszolgálati jelentéseket? Arafat előző napi vizeletvizsgálatának az eredményeit – legalábbis egy új keletű izraeli vicc szerint. Mint minden viccben, ebben is van igazság.
Milyen a diák közérzete?
Magyarországon idén először végez olyan átfogó kutatást az Országos Egészségfejlesztési Intézet és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet, amely során a gyerekek közérzetét mérik fel. Az Európai Unió által finanszírozott programban Magyarországon kívül 12 ország vesz részt.
A szalagavató kínjai
ĺrásommal szeretnék a lap hasábjain vitafórumot indítani, mégpedig mindennaposnak tűnő úgynevezett tabutémáról, amiről ugyan sokat hallani, mégsem szólal meg senki. Ez nem más, mint az érettségire készülő diákok várva várt ünnepe, a szalagavató. Sok szülőt érint és a szerencsésebbek már utána vannak.
Uniós könyvvitelt oktatnak
A magyar tanítási nyelvű középiskolák körében egyedülálló, és országos szinten is példaértékű vállalkozásba kezdett a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia. A tervek szerint a jövő tanévben Európában is elismert, az uniós követelményeknek megfelelő könyvelői képzést indítanak be.