Magyarországon idén először végez olyan átfogó kutatást az Országos Egészségfejlesztési Intézet és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet, amely során a gyerekek közérzetét mérik fel. Az Európai Unió által finanszírozott programban Magyarországon kívül 12 ország vesz részt.
Milyen a diák közérzete?
A Kidscreen elnevezésű programba Ausztria, Németország, Hollandia, Spanyolország, Franciaország, Nagy Britannia és Svájc vesz részt, valamint három csatlakozásra váró országot is meghívott az EU, Magyarországon kívül Lengyelországot és Csehországot. A programhoz csatlakozott Görögország, Svédország és ĺrország is, ők azonban a saját költségvetésükből állják a kutatást. Magyarországnak 68 ezer eurót, azaz körülbelül 17 millió forintot biztosít az EU.
A nemzetközileg összehasonlítható kérdőívek nagyrészt azonos kérdéseket tartalmaznak minden országban, emellett beletettek csak egy adott országra jellemző kérdéseket is. A 8-11 évesekkel egy rövidebb, míg a 12-18 évesekkel egy hosszabb, átfogóbb kérdőívet töltetnek ki. Magyarországon 25 véletlenszerűen kiválasztott iskola 129 osztálya, összesen 4000 gyerek vesz részt a kutatásban.
A fiatalokkal először a iskolában kitöltetnek egy kérdőívet, amely a közérzetre, az egészségi állapotra, életminőségre vonatkozik. A kérdések között szerepel például, hogy az elmúlt négy hétben volt-e a megkérdezett gyerek szomorú, sokat mozgott-e, élvezte-e az életet, megértették-e a szülei, jól érezte-e magát az iskolában, kiközösítették-e az osztálytársai és hogy kapott-e elég zsebpénzt a szüleitől. A válaszokat egy 1-től 5-ig terjedő skálán kell megjelölni.
Ezután elküldenek a szülőknek egy kérdőívet, amelynek a kérdései elsősorban arra vonatkoznak, hogy a szülők szerint hogyan érzi magát a gyerek. A kérdőíveket közvetlenül a kutatást végző intézetek kapják meg, abba az iskolák nem tekinthetnek bele. A kérdőívek kitöltése ingyenes, de minden gyerek kap ajándékba egy golyóstollat, a legtöbb kérdőívet kitöltő 10 osztály pedig egyenként 70 ezer forintot kap.
A kérdőív egyes részei önállóan is felhasználhatók, illetve készítenek egy rövidebb verziót is, amelyet például az orvosok, iskolapszichológusok használhatnak a továbbiakban. A gyerekeket még decemberben megkérdezik, a szülőktől pedig február közepéig várják a kérdőíveket. Az első eredmények márciusban várhatók. A teljes nemzetközi kutatás határideje pedig június 30.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.