Ki jön Arafat után?

A kormányfő aligha aggódik a palesztin vezető egészségéért, annál inkább főhet a feje azok miatt a gondok miatt, amelyeket Jasszer Arafat betegsége okoz. Arafat közelinek prognosztizált halála ugyanis újabb, súlyos bizonytalansági tényező a már amúgy is megoldhatatlannak tűnő közel-keleti válságban.

A hetvennégy éves palesztin elnöknek a hivatalos közlés szerint epeköve van, emiatt a közeljövőben műteni kell. A hírek azonban súlyosabb bajokról szólnak: elhatalmasodó gyomorfekélyről, gyomorrákról, sorozatos szívpanaszokról, sőt infarktusokról, májbántalmakról és rejtélyes eredetű fertőzésekről. A helyzet komolyságát jelzi, hogy II. Abdalláh jordániai király saját orvosát küldte el Arafat ramallahi főhadiszállására. Dr. Asraf al-Kurdi szeptember utolsó napjaiban helikopterrel érkezett, egy kardiológus társaságában, hogy megvizsgálja a beteget. A diagnózis titok, még a jól értesült izraeli katonai hírszerzés főnöke sem mondott pontosabbat október végi meghallgatásán. Aharon Zeevi-Farkas tábornok mindenesetre kijelentette a kneszszet külügyi és védelmi bizottsága előtt, hogy Arafat állapota súlyos.

Alig néhány nappal később Saron miniszterelnök azt közölte, hogy kormánya nem szándékozik megöletni Arafatot, noha az őszi öngyilkos robbantások óta, amelyekért Izrael a palesztin vezetőt tette felelőssé, névtelenül nyilatkozó jeruzsálemi hivatalnokok a száműzés mellett ezt a lehetőséget is emlegették. Úgy fest, Saron inkább Arafat közeli természetes halálára készül, és nem akar mártírt faragni a palesztin elnökből.

Arafat gyakorlatilag házi őrizetben tölti napjait főhadiszállásán. Ha kórházba akarna menni, engedélyt kellene kérnie az izraeli kormánytól, márpedig erre aligha hajlandó. Elhárította a jordániai király meghívását is, aki ammáni gyógykezelést ajánlott neki; a hírek szerint azt mondta telefonon II. Abdalláhnak, hogy otthon, hősként akar meghalni. Ha a bejelentett műtétet már nem lehet tovább halogatni, valószínűleg mobil minikórházat rendeznek be a ramallahi parancsnokság félig szétlőtt épületében, és ott helyben operálják meg Arafatot.

Eközben a közel-keleti játszma résztvevői igyekeznek felkészülni a palesztin vezető halálára. Az izraeli hadsereg és titkosszolgálat specialistái Esős nap hadművelet néven már ki is dolgozták, mi a teendőjük az Arafat halála utáni első órákban, napokban. Ugyancsak készülnek a palesztin titkosszolgálatok és félkatonai szervezetek, éberen figyelnek az egyiptomiak, a jordániaiak, a szíriaiak, a szaúdiak, a libanoniak és az amerikaiak is.

Az izraeliek elsődleges félelme az, hogy a terrorszervezetek példátlan merényletsorozattal akarják majd demonstrálni: ha a palesztin ügy legismertebb szószólója meghalt is, maga az ügy tovább él. Ezért a halálhír bejelentésének pillanatában riadóztatják és a legmagasabb készültségbe helyezik az izraeli fegyveres erőket.

A következő veszélyforrás Arafat temetése. Palesztin területen a „hősi halottak”, vagyis az izraeliek elleni harcban elesettek búcsúztatása szinte törvényszerűen alakul át tömegtüntetéssé, zászlóégetéssé, kőhajigálássá. Vajon mivé fajul a szertartás, amikor majd az első számú nemzeti hőst temetik, aki egész életét a zsidó állam elleni harcnak szentelte? Egyelőre nincs kijelölt helye Arafat majdani sírjának, ám könnyen lehet, hogy a gyászmenet a ciszjordániai Ramallahból megpróbál átjutni a nem egészen húsz kilométerre fekvő, de már izraeli fennhatóság alatti Jeruzsálembe, a muzulmán szent helyre, az óvárosi Sziklamecsethez. Ezt az izraeliek bizonyosan nem fogják eltűrni, ugyanakkor nem tudni, hogyan tartóztatják fel a sok százezres vagy akár milliós gyászoló tömeget. Közéjük nem lövethetnek, és nem is csupán a nemzetközi közvélemény miatt – ezt a Saron-kormány gyakorta „nagyvonalúan” figyelmen kívül hagyja –, hanem azért sem, mert a vérontás általános palesztin felkelést indíthatna el a Jordán folyó nyugati partján, Gázában, sőt az izraeli arabok között és a szomszédos országok menekülttáboraiban is.

És az igazi nagy gond még csak ezután következik: mi jön, vagy ha úgy tetszik, ki jön Arafat után? A törvények szerint, ha az elnök lemond vagy meghal, ideiglenesen a palesztin parlament (PLC) elnöke veszi át a feladatait. Ez november első napjai óta Rafik Natche, Arafat régi harcostársa, a Fatah mozgalom egyik vezetője.

A hatalom örökösének érezheti magát egy másik régi harcostárs, Ahmed Korei (mozgalmi nevén Abu Ala) miniszterelnök is, és újra felbukkanhat a színen a Nyugat támogatására számítva Mahmud Abbasz (Abu Mazen), a lemondásra kényszerített előző kormányfő is – neki épen azért kellett mennie szeptemberben, mert Arafat vetélytársává nőtte ki magát. Rajtuk kívül még vagy tucatnyi palesztin politikus és titkosszolgálati vezető gondolhatja majd úgy, eljött az ő ideje; „trónkövetelőkből” nem lesz hiány. Úgy tudni, az elnök közvetlen munkatársai is igyekeznek már „jól helyezkedni”, ki itt, ki ott teszi le az új hűségesküt. Ám mielőtt folytatnánk a névsorolvasást, meg kell jegyezni, hogy egyes forgatókönyvek mást jósolnak.

Azt nevezetesen, hogy az arafati hatalmi szerkezet nem éli túl névadóját, az elnök halála után összeomlik a palesztin hatóság; az utódlásról nem a törvény, nem a parlament, nem a választók, még csak nem is a háttéralkuk döntenek majd, hanem a fegyverek. Az izraeli katonai hírszerzés szerint a gázai és ciszjordániai titkos raktárakban máris óriási mennyiségű fegyvert és lőszert tartalékolnak az „esős napra”.

Lehet, hogy megpróbálja átvenni a hatalmat a Hamasz, a fegyveres hatalmi harcba beszáll a többi félkatonai szervezet és a tucatnyi titkosszolgálat is. A legborúlátóbb prognózis szerint Palesztina teljes káoszba és polgárháborúba zuhan, miután meghal az az ember, aki három évtizeden keresztül népe megkérdőjelezhetetlen vezére volt, és így vagy úgy, de mindvégig kézben tartotta a dolgokat. Bár a Saron-kormány már régóta nem tárgyal Arafattal, a színfalak mögött van kapcsolat az izraeli és a palesztin vezetés között. Arafat halála után viszont eljöhet az az idő, amikor nem lesz kivel tárgyalni.

Izrael felkészült erre az esetre is, ami nyilván azt jelenti, hogy hadserege kész újból bevonulni a palesztin autonóm területekre. Ezzel átmenetileg talán megakadályozhatja a totális zűrzavart és vérontást, de a megszállás nem hoz megoldást. Végérvényesen zsákutcába jutna az oslói békefolyamat, és semmibe veszne az elmúlt évtized kevéske megmaradt eredménye is. Ahogy az egyik izraeli lap vezércikkírója rezignáltan megjegyezte: Jasszer Arafatnál csak az okozhat több bajt, ha már Arafat sem lesz.