RÖVIDEN

Dohányos elfogadhatóbb Šimulčíknál
Pozsony. Peter Dohányos Ján Šimulčíknál mindenképpen elfogadhatóbb jelölt a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatói posztjára, mondott végre véleményt Pavol Rusko, az Új Polgári Szövetség elnöke a Magyar Koalíció Pártja javaslatáról.

Dohányos elfogadhatóbb Šimulčíknál

Pozsony. Peter Dohányos Ján Šimulčíknál mindenképpen elfogadhatóbb jelölt a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatói posztjára, mondott végre véleményt Pavol Rusko, az Új Polgári Szövetség elnöke a Magyar Koalíció Pártja javaslatáról. Az ANO idáig nem volt hajlandó kommentálni a javaslatot, és még most sem árulta el végleges álláspontját. December végéig marad Matej Sudor az NBÚ élén, és az MKP kijelentette: ha elutasítják Dohányost, javasolni fogják, hogy Sudort véglegesítsék a tisztségben. Csakhogy ő nem tud angolul, ami Rusko szerint jelentős hátrány. Ha külföldi partnereivel akarna tárgyalni, olyan tolmácsot kellene alkalmaznia, aki rendelkezik az NBÚ biztonsági átvilágítási bizonylatával. Az ANO-elnök szerint a koalíció év végéig mindenképpen megtalálja a leváltott Ján Mojžiš utódját. (ú, t)

Dzurinda hiába hívja Šimkót

Pozsony. Ivan Šimko, az SDKÚ Szabad Fórum platformjának vezetője nem megy el arra a találkozóra, melyet Mikuláš Dzurinda vasárnap a pozsonyi Huszonkettes Csapdája étteremben, azaz ugyanott szervez, ahol Šimkóék november derekán platformot alapítottak. Az összejövetelre a pártelnök az egész frakciót és a párt gazdasági minisztereit meghívta. A volt védelmi miniszter nem lát okot arra, miért menne el, holott ő is az SDKÚ tagja. Szerinte Dzurinda nem tudatosítja a helyzet súlyosságát és azt, hogy az ilyen széles körű egyeztetések előtt politikai tárgyalásokra lenne szükség a párton belül. Hasonló véleményen van Zuzana Martináková, és valószínűleg a platformisták közül senki nem megy el. (TASR)

Öngyilkosság és gyilkosság Szencen

Szenc. Valószínűleg gyilkosság majd öngyilkosság történt Szencen kedden délután, egy férfi végzett feleségével, majd magával. 13 éves fiuk és 10 éves lányuk nem tudtak bejutni a tanítás után a lakásba, ezért a rendőröktől kértek segítséget. A lakásba végül a tűzoltók segítségével jutottak be, ahol a 40 éves Máriát és férjét, a 41 éves Lászlót holtan találták. Mindkettejük testén szúrásnyomokat találtak, a konyhakést is megtalálták a lakásban. (s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?