Újra megnyitottak Pándy András, a magyar származású töbszörös gyilkos aktáját a belga hatóságok, miután a volt lelkész szomszédja elárulta, Pándy az ő ciszternájába is tüntettett el holttesteket.
Keresés
Jobban van Martinek János
Kielégítő az állapota Martinek Jánosnak, aki eddig tisztázatlan körülmények között kizuhant egy cataniai hotel ablakából. Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó eddig tisztázatlan körülmények között kizuhant egy cataniai szálloda ablakából.
BRIT SAJTÓ
Külön, a nemzetközi normáknak nem megfelelő „árnyék-igazságszolgáltatási” rendszert léptetett életbe a brit kormány külföldiek számára – közölte az Amnesty International.
FINANCIAL TIMES
Túlzottak azok az aggodalmak, amelyek szerint az EU-pénzügyminisztereknek a francia és a német költségvetési hiány ügyében nemrég hozott döntése válsághoz vezetett volna – írta tegnap a Financial Timesban a párizsi pénzügyek irányítója.
Kollektív jogok nélkül
Az uniós alkotmány tervezetéről rendezett nápolyi külügyminisztériumi értekezlet dokumentumai egyértelműen arra utalnak, hogy az Európai Uniónak továbbra sincs egységes, mindenki számára elfogadható kisebbségpolitikája.
Az én kísérletem
A minap újságolvasás közben eszembe jutott, hogy szeretnék én is tenni valamit a közért. Eddig csupa felesleges dolgot csináltam: gyereket tanítottam, újságcikket írogattam meg más ilyen haszontalanságot. Most azonban – mivel láttam magam előtt a jó példát a politikai közéletből – elérkezett az idő a nagy tettre.
Halhatatlan ejtőernyős
Hatodik éve ragaszkodom hozzá, hogy házamban mindig hűtve legyen egy palack francia pezsgő, hogy ne lőrével kényszerüljek megünnepelni, ha valami derék dolgot visz végbe a Mikuláš Dzurinda vezette kormánykoalíció.
Felező kormányválságok
Az Antall-kabinet óta megfigyelhető, hogy a kormányok félidejük közeledtével sajátos válságba kerülnek. Ez jelzi a koalíciós formula belső ellentmondásait, és a következő két év már fokozatosan kialakítja egy következő ciklus alapvonásait.
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
Ma a negyeddöntőkkel folytatódnak a küzdelmek az Egyesült Arab Emírségekben zajló 20 éven eluli labdarúgók világbajnokságán – 15.00: Spanyolország–Kanada, Kolumbia–Egyesült Arab Emírségek; 18.00: Argentína–USA, Brazília–Japán.
Válságos állapotban
Catania. Martinek János öngyilkossági kísérletet követett el az olaszországi Cataniában. A 38 éves öttusázó állapota válságos. Néhány napja utazott el az olaszországi városba, a Katonai Világjátékokra.