Válságos állapotban

Catania. Martinek János öngyilkossági kísérletet követett el az olaszországi Cataniában. A 38 éves öttusázó állapota válságos. Néhány napja utazott el az olaszországi városba, a Katonai Világjátékokra.

Catania. Martinek János öngyilkossági kísérletet követett el az olaszországi Cataniában. A 38 éves öttusázó állapota válságos. Néhány napja utazott el az olaszországi városba, a Katonai Világjátékokra. Martinek pályafutása befejezése után edzősködött a Budapesti Honvédnál, ezúttal is ebben a minőségében kísérte el a magyar csapatot, ő volt a csapatvezető. A La Gazzetta dello Sport szerint szerdáról csütörtökre virradóra öngyilkossági kísérletet követett el, kiugrott szállodai szobájából. Martinek a ‘88-as szöuli olimpián egyéniben aranyérmes lett, és Mizsér Attila valamint Fábián László társaságában tagja volt az első helyen végző csapatnak is. Rá egy évre csapatban és váltóban is világbajnok lett Budapesten, ezzel szerezte meg harmadik vb-elsőségét. Kilencvenhatban bronzérmes volt az atlantai olimpián.

Az olaszországi versenyről az Index megtudta, hogy a Világkupa-sorozatba tartozik, és Martinek tanítványa, Kállai Ákos a második helyen végzett. Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság igazgatója megdöbbenéssel fogadta a hírt. „Pár hete voltam együtt Janikával, kiegyensúlyozottnak tűnt és vidámnak, elképzelni sem tudom, mi történhetett vele. Egyelőre semmi biztosat nem tudunk, mi is csak várjuk a híreket.” (mti, index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?