Több ezren tüntettek Bécsben az FPÖ esetleges kormányra kerülése ellen

tüntetés ausztria

Tüntetők ezrei vonultak Bécs utcáira csütörtök este, hogy tiltakozzanak a múlt heti parlamenti választásokon győztes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) esetleges kormányra kerülése ellen.

A dpa hírügynökség pénteki közlése szerint a szervezők mintegy 25 ezerre becsülték a belvároson átvonuló, a parlament előtt véget érő tüntetésen részt vevők számát, míg a rendőrség nem közölt adatokat. Az FPÖ a szavazatok mintegy 29 százalékát szerezte meg a választáson, és koalíciós partnerre lesz szüksége ahhoz, hogy a parlamenti mandátumok többségének birtokában kormányozhasson. A parlamentbe bejutó pártok azonban mind ez idáig elzárkóztak attól, hogy koalícióra lépjenek az FPÖ-vel. 

Karl Nehammer osztrák kancellár kedden arra kérte Alexander van der Bellen szövetségi elnököt, hogy a jobboldali pártnak kínálja fel a kormányalakítás lehetőségét. A Nehammer vezette konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) ugyanakkor jelezte, hogy csak abban az esetben hajlandó kormánykoalíciót alakítani az FPÖ-vel, ha a párt jelenlegi vezetője, Herbert Kickl nem kap tisztséget a kabinetben. Van der Bellen pénteken folytat megbeszéléseket a parlamenti pártok vezetőivel. Az ÖVP 26,5 százalékkal a második helyen végzett a választáson. 

A harmadik helyezett Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) szövetkezve azonban csupán egyetlen mandátumnyi többségük lenne a parlamentben, ezért elemzők szerint stabilabb lenne a parlamenti többség, ha a liberális NEOS-szal is kiegészülne a koalíció.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?