Ő volt a legszebb kislány: így változtatta meg bájos arcát a kamaszkor

a világ legszebb kislánya

Anastasiya Knyazeva (13) 2017-ben világszerte figyelmet keltett, és a „világ legszebb kislányának” nevezték el. Lenyűgöző külseje, amelyet mélykék szemek, hosszú barna haj és angyali arc jellemez, sztárrá tette őt. Ma azonban már egészen másképp néz ki. Megváltozott és megnőtt. Felismerné ma is?

Gyönyörű arc, nagy szemek és angyali kisugárzás. Így lehetne jellemezni Anastasiyát, a fiatal modellt, aki ötévesen az ikonikus Vogue számára fotózott. Vállalkozó kedvű édesanyja a több száz casting mellett egy Instagram-profilt is biztosított neki, amelynek több mint egymillió követője van, és rengeteg pénzt keres vele.

A következő Irina?

A kislány karrierje 2,5 éves korában kezdődött, és négyéves korára már jelentős elismerést szerzett a modellvilágban. A világmárkák versengtek érte, és a divatügynökök is a legtöbbet akarták kihozni belőle. 2015-ben vállalkozó kedvű édesanyja hivatalos portfóliót készített számára, amivel felhívta rá a nyilvánosság figyelmét, s ami végül a világ legszebb kislánya címet hozta meg neki. Számos médium Irina Shayk topmodellhez hasonlította.

ujszo

Anastasiya vonásai és feltűnő kék szemei a nagyközönséget és a kritikusokat egyaránt rabul ejtették. Modellkarrierje virágzásnak indult, különböző ruházati márkákkal kötött szerződést, mint például a Chobi Kids, a Kangaroo és a Kia Motors. Hatása túlmutatott a modellkedésen, és televíziós műsorok társműsorvezetője volt, sőt még a film világába is belekóstolt.

Meglepő módon Anastasiya családja távol áll a divatipartól. Édesanyja közgazdászként, édesapja pedig az autóiparban dolgozik. A kislány a nyelvtanulásnak, a táncnak és a testmozgásnak szenteli magát. A legújabb fotókon látszik, hogy sokat nőtt, de szépsége megmaradt, és úgy tűnik, ígéretes jövő előtt áll. A pozitív visszajelzések mellett azonban a gyermekmodell szüleit is érte már kritikahullám, amiért állítólag pénzkeresésre használják őt, és megtagadják tőle a gyermekkort. Azt azonban csak ők tudják, hogy valójában hogyan is van ez valójában.

(pluska.sk)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?