Szakadatlan ünnep, csodák a családi étlapon

Ha egy régi, farnadi karácsonyi gömbdíszbe nézek, egy ma már szinte hihetetlen, torokszorítóan boldog gyerekkor tárul elém, hóborította partokkal, jégcsapos pinceereszekkel, fehér palástú utakkal, zúzmarás erdővel, ropogó tűzzel, ünnepibe öltözött faluval, felejthetetlen szánkózásokkal. Csernák nagyi legendás, foszlós fahéjas kalácsával, rumos teájával, a pincesoron, vaskályhán főzött vadnyúlpörkölttel, nagyapa forralt borával, Buchlovics nagyi zsírban eltett kacsacombjával és remek ludaskásájával, elképesztően finom kompótokkal és befőttekkel, István-napok ünnepi menüjével. Nem beszélve a téli disznóölésekről, ahol egy kis tejet is cseppentettek a kisülő töpörtyűhöz, és ahol Csernák mama savanyú levese volt a különlegesség: a malac belsőségeiből főzte, máj- és szívdarabok úsztak a pompás, zöldségesen tejes, tejfölös lében. Nekünk, farnadi gyerekeknek mindez folyamatos ünnepet jelentett, és nem csak karácsonykor.

Mert ki süt jobb, forróbb, frissebb lángost a Joli mamától, kinek mindig olyan tökéletes és illatos a húslevese, roppanósabb a kovászos uborkája, mazsolásabb a túrós rétese, mennyeibb a zserbója, szaftosabb az almás pitéje? Ki pácolja jobban a sonkát aputól, és ki füstöli fel a kolbászt úgy, ahogy nagyapa csinálta? Ki készíti el az egyszerű, csokikrémes piskótatekercset tejszínhabbal úgy, ahogy anyu szokta? Ki tudja azt ma már, hogy a rendes habtortába kizárólag vajból készült a csokoládés főzött krém, hogy margarint isten őrizz beletenni… 

A farsangi fánkot vagy az igazi kocsonyát, amibe füstölt husi került, azokat ki készíti el úgy, hogy még negyven év múlva is emlegetik az egész rokonságban, Budapesttől Pozsonyig, Farnadtól Zselízig? Ki varázsolt akár hétköznap is valódi, házi kenyeret a család asztalára, ha nem éppen Csernák nagymama, olyan kenyeret, amit csak tiszta konyharuhával takart le és tett a spájzba, de még négy nap után is fantasztikus íze és állaga volt. Na és azok a házi krémesek, puncsos szeletek, diótorták, rigójancsik, csörögefánkok, sőt a kézzel készített, holland kakaóból és tejporból alkotott szaloncukrok, amiket a nagyi saját maga csomagolt selyempapírba és sztaniolba. Vagy nagybátyám, Atilla bográcsban főtt halászleve és az egyszerű, paprikás lisztbe forgatott kárászok, amiket úgy irdalt be és sütött meg, hogy veszély nélkül, simán ropogtathattad és ehetted, akár a chipszet…

Mindezek a csodák mára már csak a mennyországi családi étlapon szerepelnek, ahogy velük, a régiekkel is már csak gondolatban ünnepelhetek együtt. De mindaz, amit ők tudtak, amit ők tettek le az asztalra, a mai napig utánozhatatlan és páratlan. Maga a szeretet. Egész gyerekkorom lényege és íze, örökre felejthetetlen.

Csernák nagyi vadászpalacsintája

Ezt a remek ételt a mama mindig Jolán-napra készítette, amikor köszönteni mentünk hozzá. Mindig házi krumplikrokettel tálalta.

A recept lényege, hogy disznólapockából pörköltet készítünk, nagyon rövid szafttal, úgy, hogy a hús már csak picit maradjon tocsogós, de még szálas legyen. Amikor ezzel elkészültünk, akkor sós tésztából picit vastagabb palacsintákat sütünk, majd ezeket a pörkölthússal betöltjük. A betöltött palacsintákat feltekerjük, a végeiket betűrjük. Ezután a palacsintahengereket a klasszikus módon, először lisztbe, aztán tojásba majd prézlibe forgatjuk, majd bő forró zsírban vagy olajban kisütjük. Nagyi friss, házi krumplikrokettel kínálta, házi tatármártással. Hidegen is bármikor fogyasztható, kézből ehető, tejfölbe is tunkolható. A töltelékbe gombát is rakhatunk. (A nagyi mindig pörköltből készítette a tölteléket, sose darált húsból.)