Európa-liga - Hosszabbításban mentett pontot a Manchester United

manchester

A Manchester United hosszabbításban egyenlítve 3-3-as döntetlent játszott csütörtökön az FC Porto vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Az angol csapat hiába vezetett 2-0-ra húsz perc után, a hazaiak már a szünet előtt egyenlítettek, a térfélcserét követően pedig fordítottak is. A Manchester ráadásul Bruno Fernandes kiállítása miatt emberhátrányba került a hajrára, azonban így is sikerült pontot mentenie az angol válogatott Harry Maguire hosszabbításban szerzett góljával. 

A döntetlennel mindkét csapat nyeretlen maradt a második számú kontinentális kupasorozatban, igaz, a MU veretlen is. A legnagyobb meglepetést az idén elődöntős, tavaly finalista AS Roma 1-0-s veresége jelentette a svéd Elfsborg otthonában, így az olaszok szintén győzelem nélkül állnak az EL-ben. 

A Ferencváros későbbi ellenfelei közül a görög PAOK annak ellenére egygólos vereséget szenvedett hazai pályán az FCSB-től, hogy a román rivális több mint félórát emberhátrányban futballozott. A holland AZ Alkmaar ugyancsak kikapott az Athletic Bilbao otthonában, viszont ifj. Lisztes Krisztián és Fenyő Noah csapata, az Eintracht Frankfurt 3-1-es győzelmet aratott idegenben a török Besiktas felett. A két magyar játékos közül előbbit nem nevezte a német klub a nemzetközi porondra, utóbbi pedig a kispadról nézte végig a találkozót. 

A második számú európai kupasorozatban a nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdenek majd meg a 16 közé jutásért. Az utolsó 12 együttes kiesik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?