Az én kísérletem

A minap újságolvasás közben eszembe jutott, hogy szeretnék én is tenni valamit a közért. Eddig csupa felesleges dolgot csináltam: gyereket tanítottam, újságcikket írogattam meg más ilyen haszontalanságot. Most azonban – mivel láttam magam előtt a jó példát a politikai közéletből – elérkezett az idő a nagy tettre.

Kitaláltam, hogy én is teszek egy kísérletet: egy egész hónapig megpróbálok megélni egy mai szlovákiai képviselő fizetéséből. Csakhogy megismerjem az ő értékrendjüket is, és igazán hiteles lehessek akkor, amikor véleményt formálok a cselekedeteikről.

Úgyhogy most nagyon várom, hogy megszánjon engem valamelyik képviselő, s fizetésének felajánlásával teremtse meg számomra a lehetőséget, hogy egy hónapig harmincöt ezrest (plusz prémium és egyéb juttatások) pancsolhassak el szigorúan tudományos célzattal. ĺgérem, hogy a médiát és az adófizetőket majd lelkiismeretesen tájékoztatom arról, hogyan éreztem magam a kísérlet közben, s azt is közkinccsé teszem, milyen magvas gondolatok születtek meg a fejemben a vizsgálódásaim során.

Mielőtt még megérkezne a pénz a számlámra, gyorsan készítettem egy tervezetet a várható kiadásaimról. Élelmiszer: általában ez erre fordított pénz komoly összeg szokott lenni. Most azt hiszem, hogy egy kicsit jobban elereszthetjük magunkat. Lehet, hogy még étteremben is vacsorázhatok a feleségemmel? Régen volt rá példa. Remegett a toll meg a számológép a kezemben, amikor kiszámoltam, hogy ebből az összegből vehetek télikabátot magamnak is, meg az asszonynak is. Egyszerre! Na, erre sem volt még példa minálunk. Gyors egyenleg, mínusz víz-, villany- és gázszámla. Telefon, benzin az öreg Škodámba... Az annyi mint... Atyaúristen! Megyünk színházba, koncertre, kiállításra...! Mindenre jut.

Aztán kicsit szomorú lettem. Nekem is most kellett tudományos kísérletezésbe fognom. Pont decemberben?! Mikulás, Jézuska, szilveszter. Nem vagyok normális. Osztok, szorzok. Azám! Hisz ebből futja! Pedig nem huszonhat koronás „brüsszelibüfé-bablevest” terveztem magunknak szentestei menünek. Influenzajárvány? Fütyülök rá! A maradékból vehetek Coldrexet egy táskával. Anyámat meg viszem fogorvoshoz. Bosszantó. Tél van, nem tudom lefesteni a kerítést – tíz éve tervezem – , most meg hogy jutna rá, hullik a hó. Tetszik nekem ez a tudományos pálya. ĺgy azért mindjárt másképp érzi magát az ember, hogy értelmesen tölti az idejét, s mindezt, az áldozatot a köz javára hozza. Ne sajnáljanak, önként vállaltam!

A lázas tervezgetés közben, hogy mire költsek még, hiszik vagy nem hiszik, eszembe sem jutottak a kisnyugdíjasok, a munkanélküliek meg a hajléktalanok. És egy percnyi időt sem vesztegettem arra, hogy az ország boldogulásán törjem a fejem. Érdekes, egész másfajta gondolataim voltak!

Egyik tudományos munkatársam, a képviselő asszony hasonló kutatómunkája végén arra a megállapításra jutott, hogy a szegénység szokható. Lám, a gazdagság is. Meg a fennhéjázás is.