Leporolják a Pándy aktákat

Újra megnyitottak Pándy András, a magyar származású töbszörös gyilkos aktáját a belga hatóságok, miután a volt lelkész szomszédja elárulta, Pándy az ő ciszternájába is tüntettett el holttesteket.

Újra megnyitottak Pándy András, a magyar származású töbszörös gyilkos aktáját a belga hatóságok, miután a volt lelkész szomszédja elárulta, Pándy az ő ciszternájába is tüntettett el holttesteket. Egy belga lap pedig arról számolt be, Pándy szervkereskedelemmel is foglalkozott.
A belga hatóságok újra megnyitották Pándy Andrásnak, a többszörös gyilkosságért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt magyar származású segédlelkésznek a dossziéját - írták a pénteki belga lapok.

Nem sikerült azonosítani a talált csontokat

A két feleségét és négy gyerekét meggyilkoló, majd a holttesteket feldaraboló Pándyt 2002 márciusában életfogytiglani börtönre, bűntársát, Ágnes lányát pedig 21 évi börtönre ítélte Belgiumban egy esküdtszék.

Pándy András soha nem ismerte el a gyilkosságokat, közvetlen tárgyi bizonyíték vagy holttest nem került elő, azt a néhány csontdarabot, amelyet egyik házában találtak, nem sikerült azonosítani.

Szomszédjánál tüntette el áldozatait?

Ám nemrégiben - mint a La Derniere Heure című belga lap írta pénteki számában - vallomást tett egy szomszéd, azt állítva, hogy a Belgiumban élő, magyar származású férfi időnként átjött az ő kertjébe, s ott egy ciszternába dobva tüntetett el holttesteket.

A nyomozók egyelőre ennek a szomszédnak a vallomását vizsgálják abból a szempontból, hogy elég hihető-e, azaz érdemes-e elkezdeni egy újabb aprólékos és költséges vizsgálatot az esetleges emberi maradványok felkutatására.

Szervkereskedelem gyanúja merült föl

Ráadásul Pándyt már elítélték, a lehetséges leghosszabb büntetést kapta, s ugyanabban az ügyben még egyszer nem lehet újra bíróság elé állítani.

A Le Soir viszont olyan értesülést közölt, hogy egyes híresztelések szerint a magyar férfi szervkereskedelemmel is foglalkozott: ez viszont már új vádpont lenne, amely - ha bebizonyosodik - újból bíróság elé hozhatná az ügyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?