Pozsony. Vaš Árpád, az Országos Rendőr-főkapitányság Magyarországra akkreditált rendőrattaséja úgy véli, május elseje után is zavartalan lesz a forgalom a magyar– szlovák határon.
Keresés
„Öltözz feltűnően!”
Szinte felfoghatatlanul nagy utat tett meg a brit divat koronázatlan királynőjének tekintett Vivienne Westwood, akinek „műveiből” április 1-jén nyílt kiállítás az iparművészet történetének fellegvárában, a londoni Viktória és Albert Múzeumban.
Ne csak tanuljunk, aludjunk is!
Chicagói kutatók szerint egy kiadós alvás után olyan dolgok is könnyűszerrel eszünkbe jutnak, amiket a nap végére úgy tűnik, reménytelenül elfelejtettünk.
Az amerikai kutatók egyszerű, de nehezen érthető szavakat hallgattattak a kísérletben részt vevő önkéntesekkel.
Fontos a megfelelően szakképzett tanerő
A fogyatékosság a gyógypedagógia egyik alapfogalma. Megjelöli azt a tulajdonságot vagy tulajdonságcsoportot, amely rászorulttá teszi a gyermeket a gyógypedagógiai ellátásra.
A diákok egymást motiválják
Az érsekújvári Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban a négyéves képzési forma mellett hét évvel ezelőtt nyolcosztályos tagozatot is indítottak. A negyedikes alapiskolások a következő tanévre még ma és holnap beküldhetik jelentkezési ívüket.
Kisiskoláskori zavarok
Egy és három éves koruk között minél több tévét néznek a kisgyermekek, annál nagyobb valószínűsége, hogy kisiskoláskorukban figyelemzavarral küzdenek majd – állítja egy amerikai tanulmány.
A seattle-i Univeristy of Washington kutatói 2 500 kisgyermeket vetettek alá többéves vizsgálatnak.
A tanár mutasson példát!
Nyelvünk gondolataink közlésének, de leplezésének is, leghatékonyabb eszköze. Az ember megnyilvánulásai között jelentős hely illeti meg szavait. A vezetői példaadás éppen ezért sokszorosan hat a mindennapi élet szózuhatagára. Pozitív és negatív értelemben egyaránt.
Vallási jelképek az iskolákban
A polgári társadalmak fejlődésének egyik legjellemzőbb eleme az állam és az egyház szétválasztása, amely együtt járt az állami oktatás világivá válásának, hitéleti semlegességének erősödésével. Mindezek ellenére a vallás sokféle formában jelen van az iskola mindennapjaiban.
Horoszkop
Változtasson a magatartásán az adott körülmények között. Azzal, hogy nem akarja mindenáron, hogy az történjék, amit „akar”, elejét veheti a rosszkedvnek.
Egy kitűnő lehetőség nyílik meg Ön előtt, ami előbbre viheti karrierjét. Ne legyen lusta, ha állásinterjúról van szó.
GAZDASÁGI HĺRMORZSA
Egyre többet költenek reklámra
Pozsony. A hazai reklámpiac az elmúlt években nagyobb sebességre kapcsolt, bevételei tavaly elérték a 16,94 milliárd koronát, ami 12%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.