Érsekújvár. Megalakulásának ötödik évfordulójára kinőtte eddigi helyiségeit a Bibliotheka Kaláka Magánkönyvtár, ezért vasárnap este a város lakosai sikeres jótékonysági koncerten járultak hozzá az eddiginél méltóbb helyiségek kialakításához. Az ország első magánkönyvtárát 1999. szeptember 25-én nyitották meg.
Keresés
A holokauszt hatvanadik évfordulójára emlékeztek Galántán
Galánta. A galántai és környékbeli zsidók haláltáborokba hurcolásának hatvanadik évfordulójára emlékeztek november 10-én a reneszánsz kastélyban. A galántai könyvtár által szerezett konferencia bevezetőjében Štefan Polák könyvtárigazgató elmondta, 1944.
A lévai magyarság két jubileum jegyében ünnepelt
Léva. Idén ünnepli a Csemadok Lévai Alapszervezete megalakulásának 55. évfordulóját, s egyik legfontosabb művészeti csoportja is jubilál: a Juhász Gyula Irodalmi Színpad fennállásának negyvenedik évéhez érkezett.
Korszerűsítik a csatornahálózatot
Kistoronya. Állami támogatással úgy építik át a szennyvízhálózat egy szakaszát a településen, hogy a csővezetékek elkerüljék a történelmi borospincéket, melyek az idén tavasszal komoly veszélybe kerültek.
A Felső-Bodrogköz híres pincéi
E vidéken a szőlő- és bortermelés nyomaira már a települések legkorábbi okirataiban is rábukkanunk, sőt a régészeti leletek szerint akár már a Kr. u. 2. században is termelhettek szőlőt az itteni vulkáni eredetű magaslatokon.
Meghitt ünnepség volt
Rimaszombat. Az Európa étteremben ünnepelte a szervezet 55 éves jubileumát a Csemadok rimaszombati járási választmánya. Az eseményre meglepően sokan jöttek össze, a terem kicsinek bizonyult, sőt voltak, akik éhkoppon maradtak.
Neves előadókat hívtak
Fülek. „Segíts magadon!” címmel a nyáron először rendezett egészségvédő találkozót a füleki Vis Vitalis Polgári Társulás. Neves előadók léptek a pulpitusra, érdekes előadások hangzottak el, a rendezvényt azonban nem kísérte a várt érdeklődés.
Életformájává vált a testépítés
A Bodrogközi Kulturális Fesztivál egyik legsikeresebb rendezvénye a régió fiatal testépítőinek bemutatója volt. A rendezvény főszervezőjével, Hadari Tihamérral, a királyhelmeci testépítősport ismert alakjával beszélgettünk.
Kinek kell a rockünnep?
Ipolyság. Régóta tudjuk, hogy a szocializmus „igéjével” ellentétben a kultúra igenis áru. Egy-egy rendezvény sikerességét elsősorban az határozza meg, milyen támogatók állnak a háttérben.
Az idei esztendő a turizmus és a kultúra éve volt
Tornalja. A helyi képviselő-testület egy évvel ezelőtt fogadta el azt a határozatot, mely értelmében a 2004-es esztendőt a városban a turizmus és a kultúra évének nyilvánítják. Hogy hogyan sikerült a határozatot teljesíteni, arról Tornalja polgármesterét, Dubovszky Lászlót kérdeztük.