Kinek kell a rockünnep?

Ipolyság. Régóta tudjuk, hogy a szocializmus „igéjével” ellentétben a kultúra igenis áru. Egy-egy rendezvény sikerességét elsősorban az határozza meg, milyen támogatók állnak a háttérben.

Ipolyság. Régóta tudjuk, hogy a szocializmus „igéjével” ellentétben a kultúra igenis áru. Egy-egy rendezvény sikerességét elsősorban az határozza meg, milyen támogatók állnak a háttérben. Ezért van az, hogy a nagy tömegeket megmozgató fesztiválok és más rendezvénysorozatok inkább reklámhadjárathoz hasonlítanak, ami gyakorta visszatetszést vált ki a nagyérdeműben.

Üdítő kivételt képeznek a kisebb, „helyi” fesztiválok, melyek egy szűkebb réteg igényeit elégítik ki – például az ipolysági Hardfest, mely a kemény rockzene rajongóit mozgatja meg évről évre. Idén, december 29-én immár nyolcadik alkalommal fogja megrendezni a szervezők egy lelkes, a Szomjas Unióba tömörülő csoportja – annak ellenére is, hogy az Ipoly mentén sokkal egyszerűbb dolgok is léteznek, mint a szponzorok felhajtása. A részletekről Szrseny József, a rendezők egyike tájékoztat.

„Annak ellenére, hogy bebizonyítottuk: van igény a kemény rockra, és minden alkalommal problémamentesen zajlott a rendezvény – avat be a részletekbe a rendező – egyre nehezebb helyzetben vagyunk. Mert a zenészeket ki kell fizetni, ám ez a belépők árából nem oldható meg – annak ellenére sem, hogy idén a P. Mobil együttest hívtuk meg, de fellép a tévéből ismert egyszemélyes „rockegyüttes”, a Sugera Bugera is. Bár megszólítottuk a vállalkozókat, tekintettel a térség nem éppen rózsás anyagi helyzetére, néhány kivételtől eltekintve visszautasítottak. Akiknek pedig „jobban megy”, azzal érveltek, hogy forduljak a városi hivatalhoz, hiszen annyi adót fizettek a városnak, hogy abból vígan támogathatnak bennünket.”

A város polgármestere persze idén is ingyen és bérmentve bocsátja a rendezők rendelkezésére a Csemadok termét, ám anyagi támogatást nem tud nyújtani. Ez csak azért is érdekes, mivel más rendezvények és intézmények – így a Honti Napok, a dzsesszfesztivál és a Simonyi Lajos Galéria – is részesülnek támogatásban; érthetetlen tehát, miért jár ki ez a „megkülönböztetett figyelem” éppen a Hardfestnek.

A fesztivált – melyen a már említett zenekarokon kívül fellép a Drastic Means, az R.I.P. és a Suck Us – mindezek ellenére is megrendezik; ez a Szomjas Unió megmásíthatatlan álláspontja. De a tények ismeretében lehet, hogy a közeljövőben a vállalkozók egy csoportja is fontolóra veszi, milyen mértékben és kit támogasson. (-la-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?