Neves előadókat hívtak

Fülek. „Segíts magadon!” címmel a nyáron először rendezett egészségvédő találkozót a füleki Vis Vitalis Polgári Társulás. Neves előadók léptek a pulpitusra, érdekes előadások hangzottak el, a rendezvényt azonban nem kísérte a várt érdeklődés.

Fülek. „Segíts magadon!” címmel a nyáron először rendezett egészségvédő találkozót a füleki Vis Vitalis Polgári Társulás. Neves előadók léptek a pulpitusra, érdekes előadások hangzottak el, a rendezvényt azonban nem kísérte a várt érdeklődés. A találkozó szervezőit mindez nem kedvetlenítette el, november 20-ra újabb hasonló egészségvédő találkozót szerveztek.

„Vendégünk volt többek között Solymos József táltos, aki a magyarok kozmikus küldetéséről tart előadást” – tájékoztatta lapunkat Deák Piroska, a találkozó programszervezője. „A hazaiak közül olyan ismert személyek fogadták el meghívásunkat, mint Dr. Nagy Géza természetgyógyász, Csabai Izabella tisztánlátó, külföldről itt volt például Karma Dorje láma, a tibeti filozófia doktora, Kövesdi Natália, a budapesti Életfa Egészségvédő Központ igazgatója, és Dr. Berend Róbert Chi Kung mester .

Az előadások két helyszínen zajlottak, az egyiken szlovák, a másikon magyar nyelven. Volt masszázs, numerológiai tanácsadás, aurafotózás és elemzés, gyógynövény-tanácsadás stb.

A Vis Vitalis Polgári Társulás 2003 decemberében alakult, céljai között szerepel az egészségmegőrzés, a személyiségfejlesztés, a közösségformálás, a közösségépítés, az ember testi és lelki egyensúlyának a megtartása. Vállalnak különböző felvilágosító tevékenységeket, fellépnek a rasszizmus ellen, illetve a drog- és az alkoholfogyasztás ellen. Soraikban találhatók fizikai munkások, vállalkozók és az intelligencia képviselői egyaránt. Szeptembertől havi rendszerességgel tartanak klubesteket, amelyeken szintén ismert hazai, illetve külföldi szakemberek adnak elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?