Meghitt ünnepség volt

Rimaszombat. Az Európa étteremben ünnepelte a szervezet 55 éves jubileumát a Csemadok rimaszombati járási választmánya. Az eseményre meglepően sokan jöttek össze, a terem kicsinek bizonyult, sőt voltak, akik éhkoppon maradtak.

Rimaszombat. Az Európa étteremben ünnepelte a szervezet 55 éves jubileumát a Csemadok rimaszombati járási választmánya. Az eseményre meglepően sokan jöttek össze, a terem kicsinek bizonyult, sőt voltak, akik éhkoppon maradtak. Az elmúlt hónapok pangásából kiindulva elszámították magukat a szervezet vezetői, viszont kitűnően megszervezett és összeállított műsorral kárpótolták a középgeneráció tagjait és a még idősebbeket, akik elfogadták a meghívást.

A rimaszombati alapszervezet az elsők között alakult meg az országban, s hírmondónak Borzy Józsefné maradt meg az alapító tagok közül, akit nagy szeretettel köszöntöttek. Sebők Valéria elnök köszöntő beszédében visszaidézte az elmúlt évtizedeket. Az 1948-as februári kommunista hatalomátvétel az itt maradt magyarokat ismét helyzetbe hozta, megalakultak szervezeteink, lapjaink, újjáalakultak az iskoláink. A hatvanas években színjátszó kör, tánccsoport, énekkar is működött, az irodalmi kör több alkalommal eljutott a Jókai Napokra. 1972-ben alakult meg a Fáklya Klub, s a Csemadok berkein belül szervezte tevékenységét a Tompa Mihály Klub is.

Vidéken is kitűnően működő alapszervezetek hívták fel magukra a figyelmet, emeljük ki a hidegkúti hagyományőrzőket, Virág Bertalant, a tavaly eltávozott Mag Elzát, a péterfalai énekkart és citerazenekart. 1992-ben Rimaszombatba került a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny, 1994-ben újjáalakult a Gömör Néptáncegyüttes, s az elmúlt években is több régión túlmutató rendezvény vette kezdetét, így a Dobré slovo szlovák szavalóverseny, a Ferenczy István Képzőművészeti Verseny és a Győry Dezső Napok. Öt éve már, hogy irodalmi kávéház is működik a Csemadok égisze alatt, amely havonta jelentkezik, s amelynek már kialakult törzsközönsége van. Sebők Valéria külön szólt az 1996-os mizériáról, amikor Mečiarék meg akarták szüntetni a szervezetet, s bizony azóta is csak óriási erőfeszítésekkel tudja magát fenntartani. Több mint negyvenen vehettek át oklevelet a szervezetben végzett munkájuk elismeréseként, köztük Mihályi Edit, a balogfalai Fürtöcskék vezetője, Illés Judit, a péterfalai énekkar vezetője, Magdeme Ilona és Nagy Margit hidegkúti nótafa, Veréb Györgyi, a feledi Boglárka vezetője és Szabó Mária, aki Óbástban vezeti már hosszú évek óta az országosan ismert népdalkört. A díjátadás pillanatait Lévay Tibor kamarakórusa és a helyi zeneiskola növendékei tették ünnepélyessé. Kolár Péter szerint – aki az OT-t képviselte – azt a lendületet kell továbbvinni Rimaszombatban is, amellyel a Csemadok eddig eljutott, s tartotta meg a közösségi tudatot legkisebb falvainkban is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?