Pozsony. Magyarul továbbra sem lehet felszólalni a parlamentben, vizsgálóbizottságok sem lesznek, és a függetlenek ezentúl is létrehozhatnak frakciót – a parlament ugyanis nem szavazta meg még egyszer az államfő által újratárgyaltatott, új házszabályt.
Keresés
A tartalékok felhasználását kérik az iskolák
Pozsony. Az Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezete (OZPŠaV) felszólítja az iskolafenntartó önkormányzatokat, a tanügyi hivatalokat, valamint az oktatási és a pénzügyi tárcát, hogy december 20-áig szabadítsák fel az oktatásügy ez évi támogatására szánt tartalékokat.
Összeadják a pénzt
Pozsony. Megvan a költségvetési keret a környezetvédelmi alap működéséhez, tájékoztatott a Koalíciós Tanács tegnapi rendkívüli ülése után Bugár Béla, az MKP elnöke. A hiányzó 400 millió előkerítésébe a többi tárca is beszállt. „Pavol Rusko gazdasági miniszter szerint a Szlovák Energiaszállító Rendszer Rt.
Félévente váltható nyugdíjpénztár
Pozsony. Az alkalmazottak mellett januártól az egyéni vállalkozók és az önkéntes biztosítottak is csökkenthetik nyugdíjjárulékukat az eltartott gyermekek száma szerint. Az egyik szülő járuléka minden gyermek után fél százalékkal csökken.
Palánták tápanyagpótlása
A Jó Gazda decemberi száma a zöldségtermelők számára egyértelműen kedvezőtlenül alakuló árviszonyokra való reagálás lehetőségeit elemzi. A témával kapcsolatos interjú a termelői-értékesítői szervezetek (TÉSZ) hatékony működtetésében rejlő lehetőségekre hívja fel a figyelmet.
Szerszámok karbantartása a téli hónapokban
Amilyen gyorsan jön a tél, olyan gyorsan el is múlik. A tavaszi munkák megkezdéséhez éles, jól előkészített szerszámok kellenek. Erre most, az őszi talajmunkák befejezése után van idő és lehetőség. A gondos kertész nem akkor kezdi a szerszámok javítását, amikor már használni kezdené őket.
Pajzstetvek ellen hatékonyan
A pajzstetvek jelentős kárt okozhatnak a gyümölcsösökben. Különösen az újonnan telepített fákat veszélyeztetik. Kártételük a késő őszi, téli fatisztogatással jelentősen csökkenthető.
A vendég az ebédlőben
Az egykori Griff helyén épült vendégfogadóban évekkel ezelőtt – háború előtt – a vidéki vendégeket már a második, harmadik pohár sernél találta a déli harangszó; mire a József utcai verestorony harangjainak hangjai a háztetők felett összeölelkeztek a ferenci barátok harangjaiéval, a vendég gallérjáb
Konyhai örömök
Nem vagyok az a szakácskönyvgyűjtő, -faló fajta. Dacára annak, hogy immár öt éve vezetek önálló háztartást és főzök szinte naponta, csupán három szakácskönyvvel rendelkezem, az új ételek receptjét inkább a családtól, barátoktól gyűjtöm be, vagy a különböző folyóiratokból – így az ĺzvilágból – merítem.
Tippek piacon, konyhában
A hagymaféléket mindig az elkészült ételhez adjuk hozzá, hagyjuk benne állni 4-5 percig, aromáját, ízét így is átadja az ételnek.
A magyar konyha leggyakrabban a vörös- vagy főzőhagymát használja, amely salátáknak, leveseknek, burgonyás, zöldséges és húsételeknek is alapanyaga.