Új házszabály nélkül maradt a parlament

Pozsony. Magyarul továbbra sem lehet felszólalni a parlamentben, vizsgálóbizottságok sem lesznek, és a függetlenek ezentúl is létrehozhatnak frakciót – a parlament ugyanis nem szavazta meg még egyszer az államfő által újratárgyaltatott, új házszabályt.

Pozsony. Magyarul továbbra sem lehet felszólalni a parlamentben, vizsgálóbizottságok sem lesznek, és a függetlenek ezentúl is létrehozhatnak frakciót – a parlament ugyanis nem szavazta meg még egyszer az államfő által újratárgyaltatott, új házszabályt.

Ivan Gašparovič főleg a vizsgálóbizottságok létrejöttének módját kifogásolta. HZDS indítványa értelmében a képviselők ötöde kérhette volna a testület kialakítását; elnöke és tagjainak fele az előterjesztőkből került volna ki. Az államfő szerint ez nem normális, hiszen ezáltal korlátoznák a többi honatya jogait. Gašparovič a pártok arányos képviseletét javasolta. Ezt az ANO-ból csak néhányan támogatták, az SDKÚ-ból ketten tartózkodtak, a KDH testületileg igennel voksolt, az MKP-ból Duray Miklós tartózkodott. Miután egy voks híján nem fogadták el az elnök javaslatát, az egész házszabályt már csak az ellenzék támogatta.

Tehát minden marad a régiben: a honatyáknak továbbra is jelenléti ívet kell aláírniuk, nem módosulnak a képviselői kiszállások feltételei, a kérdések órája is a jelenlegi szabályok szerint zajlik. Az új törvény rugalmasabb és színvonalasabb parlamenti munkát eredményezett volna, és az európai ügyekkel foglalkozó bizottság szempontjából is fontos volt. Bárdos Gyulát, az MKP frakcióvezetőjét bevallása szerint meglepte, hogy Gašparovič nem írta alá a normát. Katarína Tóthová (HZDS) is csalódott: szerinte az államfő szerencsétlenül avatkozott be a törvénybe. Az eurobizottság jogállását és tagjainak megválasztását tehát semmi nem szabályozza, az ellenzék szerint veszélybe került működése. Peter Miššík SDKÚ-képviselő ezzel nem ért egyet, hiszen hatályos a parlament és a kormány viszonyát újraszabályozó alkotmánytörvény, és szükség esetén parlamenti határozatba lehet foglalni azt, amit a házszabály az eurobizottságról tartalmazott. (sza)

Duray megtévedt

Duray Miklós az államfő javaslatáról való szavazáskor tévesen szavazott. „Az igen helyett véletlenül a tartózkodást jelző gombot nyomtam meg, de nem számít, mert a frakció a végszavazáskor semmiképpen sem voksolt volna igennel” – mondta lapunknak. Bárdos Gyula is megerősítette, tartózkodtak volna. „A kisebbségi nyelvek használata a parlamentben szerzett jog, melyet a jelenlegi házszabály vett el tőlünk, és az új házszabály sem tartalmazta volna” – indokolta pártja álláspontját a frakcióvezető. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?