Volt egyszer egy meseismereti vetélkedő

Úgy történt, ahogy az a népmesékben lenni szokott. Útnak indul a szegényember legkisebb fia, próbatételeket áll ki, és elnyeri a királykisasszony kezét meg a fele királyságot. Csak épp a szegényember legkisebb fia helyére képzeljük el a kassai Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium tanulóit, a próbatételeket egy népmese-ismereti vetélkedő jelenti, a királykisasszony meg a fele királyság helyett pedig egyhetes balatoni üdülőtáborral számoljunk. És indulhat a mai modern mese, mely a kassai kisdiákokkal esett meg.

Egyszer volt, hol nem volt, túl az Óperenciás tengeren, volt egyszer egy iskolaigazgató, Máthé Margit, aki egy szép napon levelet kapott a Duna Televíziótól. A csodás irományból kiderült, az iskola 4–6. osztályos diákjaiból ki kell választania két lányt, két fiút, akik részt vehetnek a magyar népmesék ismeretéből szervezett vetélkedőn, melynek négy elődöntőjét, két középdöntőjét és döntőjét egy héten át sugározza a Duna Televízió a karácsonyi vakáció idején. Népmeseismeretből nyolc csapat állja ki az erőpróbát, négy magyarországi, egy felvidéki, egy erdélyi, egy vajdasági és egy kárpátaljai.

Az első iskolai rostán nem mindenki csúszott át. A magyar szakos tanárok néhány merész jelentkezőt épp az irodalomhoz és olvasáshoz fűződő langyos viszonya miatt utasítottak el. Mert a versenyhez el kellett ám olvasni kétszáznál is több népmesét, mi több fejben tartani azok részleteit is, ami nem olyan egyszerű teljesítmény, ha arra gondolunk, hány népmesében szerepelhet mondjuk farkas és róka, vagy hétfejű sárkány, a királykisasszonyokról és szegénylegényekről már nem is beszélve. A csapat végül összeállt, Petrik Csenge, Horváth Anna Andrea, Kekeňák Tamás és Pristaš Viktor személyében, és szurkolni velük tartott a csapat póttagja, Garamszegi Viktor is, aki csak egy fél hajszállal maradt le teljesítményében a többiek mögött. A csapattagok jellemzéséből kiderült, hogy Anna izgult a legjobban, még a tanárnőnél is jobban, ám a hét kecskegidában ő bizonyult legnagyobb szakértőnek. Tomi olvasta el valószínűleg a legtöbb mesét a Többsincs királyfiból, szinte az összes kérdésre tudta a választ. Viki volt a viccgyáros, aki felvidította társait, Csenge pedig a lelket tartotta a többiekben pozitív hozzáállásával és a győzelembe vetett hitével. A nekik szurkoló Viktor mindent megtett társai biztatására, és magában ő is válaszolt az összes feladatra.

És jöttek a próbatételek. Villámkérdések, levetített mesefilm-részletek, tárgyak, melyekről egy-egy művet kellett felismerni, cselekményrészletek, melyeket el kellett játszani. Az öreg király, vetélkedőt vezető Rózsa György mindvégig kedves és barátságos volt, a csapat könnyedén vette az akadályokat, és döntőbe jutott, ahol a budapestiekkel kellett mérkőznie. Akkor már az összes kiesett csapat a kassaiaknak drukkolt, akik minden menetben hősiesen állták a megpróbáltatást, a háromnegyed órás fordulókat. Volt úgy, hogy becsődöt mondott a technika, és egy forduló két óránál is tovább húzódott.

„Egyszer már végre ment volna a levetített mese, de elment a hang. Aztán visszajött a hang, akkor a kép ment el” – magyarázta Csenge. „A kamerák emberei aranyosak voltak és viccelődtek” – tudhattuk meg Annától. „Gyuri bácsi pedig előre mondta, meg ne ijedjünk, hogy meggyagyult, mert boldog karácsonyt kíván” – mondta Tomi. Furcsa volt hallani az ünnepi jókívánságokat november elején, ám így legalább bőven van idő beszervezni a nagyszülőket, hogy a műsort majd rögzítsék videóra.

A szegénylegény legkisebb fia – a kassai kvartett – tehát kiállta mindhárom próbát, az elődöntőt, középdöntőt és döntőt is, és győzött. Övé a fele királyság. Egy hétre legalábbis, míg a zánkai üdülőtáborban nyaralhat. A királylány helyett pedig egy robot lopta be magát a versenyzők szívébe a jövő házában, melynek csodái tán magát a népmese-versenyt is elhomályosították egy kicsit. Hiszen így van ez rendjén a mai modern mesékben.