Sztárok a Kozel Klikkfesten

Idén „Visszatérés a gyökerekhez” címszó alatt hirdették meg a Klikk fesztivált. Mi lesz az idei buliban olyan, ami az elmúlt, Kamocsán és Szímőn lezajlott rendezvényekre utal, és lesz-e valami újdonság a fesztiválon – kérdeztük Sajtos Ferit, a 12. Kozel Klikkfest társrendezőjét.

Idén is garantált a jó hangulatTóth Lehel felvételeTöbben kifogásolták, hogy az utóbbi két évben a műsort főleg a nagyobb sztárzenekarokra hegyeztük ki, a fesztiválon nem, vagy csak igen kevéssé kaptak bemutatkozási lehetőséget az amatőr vagy félamatőr bandák. A délutáni programok pedig nem voltak eléggé húzósak, így az átbulizott éjszakák utáni pihenő néha akár a következő éjszakáig is eltartott. Ezt változtattuk meg idén a fesztivál programjának összeállításakor. Sportolási és szórakozási lehetőségek tucatját kínáljuk a látogatóknak az érsekújvári Klikk-szigeten, rögtön a biziosztás utáni pillanatoktól. Lesznek filmvetítések, karaoke, vizespályás foci, paint ball, íjászat, lovaglás, bungee jumping, bungee running, kispályás foci, röplabda, mászófal, előadások, CD, fotó dedikálás, léggitárverseny, Miss Klikkfest, Klikkfestszupersztár, non-stop internet. Sikerült tető alá hozni a Folk és világzenei sátrat is, ahol a műfaj legjobbjai húzzák majd a talpalávalót, és vendégünk lesz Laár András, a KFT zenekar frontembere is. Nézetem szerint ez lesz a Klikkfest egyik legbulisabb helyszíne. Újdonság lesz még a Chill Out sátor, ahol a hazai Dj-k mellett lesz egy argentin és egy szenegáli lemezlovas is Ernesto Naishtat és Ousmane Diaw személyében.

Kik lesznek a fesztivál legnevesebb fellépői?

Idén főleg a világzenei vonulatok kaptak a műsorban nagyobb hagsúlyt, hiszen sikerült lekötnünk a tavalyi budapesti Sziget fesztiválon nagy sikerrel szereplő Zdob Si Zdub zenekart, akik ugyan kőkemény hard core zenét nyomnak, de zenei világuk a moldáv népzenéből táplálkozik. Először lép fel nálunk a magyarországi Besh-O-Drom zenekar, ők az autentikus cigány folkzenét gyúrták össze hard core elemekkel. Itt lesz még az ír népzenét játszó Shannon zenekar, ahol az a Péter János fuvolázik, aki valamikor a M.É.Z. együttes frontembere volt, valamint a Ferenczi és a Racka Jam, akik szájharmonika-futamokkal teletűzdelt eklektikus folkzenét játszanak, a pozsonyi Polemic és a szlovák Ghymesként emlegetett Družina is. Ám nem kell elkeseredni a rock rajongóinak sem, hiszen a Pokolgép, a cseh Arakain, a somorjai Rómeó Vérzik vagy a nyitrai Desmod hozza majd a maga csúcsformáját idén is. Aki pedig a punk zenét kedveli, ki ne hagyja a Beatrice és a Konflikt koncertjét. Bulizós zenészeknek pedig kitűnő formáció a Zsapka-Emmer duó, akiknél ebben a stílusban jobbat nem ismerek.

Sokszor az a vád ér titeket, hogy az élő zene mellé erőltetitek a diszkót.

Erőlteti a frász, jön az magától. Persze, a két helyszín közt elég nagy a távolság ahhoz, hogy ne zavarja egymást. Éjfél után pedig szinte öröm nézni, ahogy együtt bulizik a rocker srác a diszkós csajokkal, vagy fordítva. Az idei DJ felhozatalra pedig tényleg nem lehet panasz. Nekem csak Niki Belucci neve mond valamit a két dance sátor fellépői közül, aki a lemezlovassága előtt egyéb dolgairól volt közismert, de állítólag nagyon jól keveri a lengyel ROS, a cseh LADIDA vagy a hazai Smote is, a Julo alias Python gyereket pedig személyesen is ismerem, a magyarországi Kozmix sem ismeretlen, bár az én véleményem nem számít. Az a fő, hogy jó legyen a buli, amire az idén tényleg minden esély megvan. Hiszen a jó időt már jó előre megrendeltük. Mi más gond lehet?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?