Rózsaszín remények

Színjátszó csoport alakult Egyházgellén. Ez lett a nevük: Rózsa(szín)ház Társulat. Rózsa Színház vagy Rózsaszín Ház. Ahogy tetszik. Vígjátékot játszanak. És mindjárt kettőt. Rendezte a társulat. ĺgy áll a színlapon. Mert közös munka eredménye a két egyfelvonásos. Két mulattató történet.

Jó csapat kovácsolódott össze EgyházgellénFogas Ferenc felvételeEgy özvegy bábáról meg egy sírásóról szól az egyik, akiket a kocsmáros össze akar hozni. Közben jól összevesznek. A bába a kocsmárosé, a sírásó pedig a szolgálólányé lesz. Egy írónőről szól a másik vígjáték, aki Hűtlen aszszony címmel ír könyvet, és ezt az életben is kipróbálja. A két vígjáték közt kuplék. Gyere te nímand, Szőke gyerek, Én megbuktam az élet iskoláján. Takács Katalin énekel, Zöld László zongorázik. Ezt kínálja a Rózsa(szín)ház. Először a csoport vezetőjét Méry Máriát faggattuk.

Miért a húszas években játszódó történeteket vettek elő? – kérdeztük a magyar, történelem, angol szakos tanítónőt. „A női emancipációról akartunk szólni, ehhez kerestünk darabokat. Mindkettő, amit találtunk, kiválóan alkalmas erre. A Sötét huszár bábaasszonya okleveles szülésznőként többet mutat fel, mint a többi nő. Az írónő is több, mint egy háziasszony. A csoport tagjai nem tiltakoztak. Hatan játsszuk az előadást. Három fiú, három lány” – mondta el lapunknak Méry Mária.

Megtudtuk, hogy a Rózsa(szín)ház Társulat decemberben alakult a Gelle Szék Polgári Társulás égisze alatt, ám azóta létrehoztak egy saját társulást is, Regence Egyesület néven, amely egy régen a közelben lévő, ma már nem létező falu nevét viseli. Április nyolcadikán mutatták be az előadást.

„Virgonc és kacsingató szobalány vagyok. Hosszúszoknyában csábítom a sírásót. Akkoriban ugyanis még nem volt miniszoknya. A másik jelenetben szobalány vagyok. Rongy az egyik kezemben, tollsöprű a másikban. Közben pedig énekelek. Mondják, jó hangom van, pedig sosem tanultam énekelni. Zöld László remek zenei kíséret” – mondta Takács Katalin, akinek nem kellett könyörögni, hogy jöjjön szerepelni. Amikor meghallotta, hogy színjátszó csoport alakul a faluban, azonnal jelentkezett.

„Irént, az írónőt alakítom a Rózsa, a lovag című egyfelvonásosban. Könyvet írok a hűtlen aszszonyról. A szerelmem rábeszél, hogy csaljam meg a férjemet, akit Pecsuk Péter alakít, de ő sajnos nem tudott eljönni a mai próbára. Jó sok pasi vesz körül a színpadon. A próbák során jöttek a poénok, viccelődtünk, kifiguráztuk egymást. Amúgy kedvenc írónőm Szabó Magda” – mesélte Csomor Veronika fodrásznő, aki úgy került a társulathoz, hogy az egyik szereplő nála nyíratta a haját, elhívta az egyik próbára, és ott ragadt.

Usačov Péter elárulta, hogy a csoport tagjai rendszeresen járnak a Jókai Színházba és Győrbe is. „Nagyon örülök, hogy ilyen jó csapat kovácsolódott össze ebben a faluban, remélem, hogy a jövőben is sikerül összefogni a társaságot, és tovább vihetjük a színjátszást. Faluhelyen vígjátékkal jobban meg lehet fogni az embereket. Fémhulladék felvásárlásával foglalkozom. Többen jöttek úgy hozzám, hogy színész úr, meghoztuk a vasat! És ez nagyon jó érzés.”

Az egyházgellei Rózsa(szín)ház Társulat két vígjátékát ma este 19 órakor láthatja a 42. Jókai Napok közönsége a Komáromi Városi Művelődési Központban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?