Néprajzi képzés a pozsonyi gimnáziumban

A pozsonyi Duna Utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes szakmai támogatásával a 2008–2009-es tanévben néprajz szakirányú osztályt nyit. A gimnáziumi oktatás mellett a néptáncot kedvelő diákok részt vehetnek a hivatásos néptáncegyüttes ifjúsági csoportjának munkájában. A képzésről Lépes Anikóval, az Ifjú Szivek táncoktatójával beszélgettünk.

„A pozsonyi Duna Utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium és az Ifjú Szivek együttműködésének célja középfokú műveltségű, jól képzett, széles látókörű, érettségivel és speciális ismeretekkel is rendelkező növendékek képzése. A Duna Utcai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban folyó oktatás a szlovák oktatásügyi tárca által jóváhagyott tanterv alapján történik. Ennek keretén belül a növendékek az általános műveltség megszerzése mellett speciális, néprajzi ismeretekre tesznek szert. A négy év alatt nemcsak a Kárpát-medence hagyományos népi kultúrájával ismerkednek meg, hanem egyetemes és magyar művészettörténetet, zene- és tánctörténetet és zeneelméletet tanulnak. Mindezt azzal a céllal, hogy önállóan is tájékozódni tudjanak a különféle művészeti ágakban, kialakítsuk a véleményalkotás igényét és képességét, valamint a művészi érzékenységet. Ezáltal a gimnázium lehetőséget biztosít a művészetek iránt fogékony diákoknak tehetségük kibontakozta?tására” – mondta el lapunknak Lépes Anikó.

A középfokú gimnáziumi végzettséget megszerző diák továbbtanulási lehetőségei bővülnek a speciális ismereteinek köszönhetően. Tanulmányait nemcsak humán vagy reál irányultságú főiskolán, egyetemen, hanem akár a pozsonyi, akár a budapesti tánc?művészeti főiskolán, valamint néprajz szakon is folytathatja. „A néprajz nemcsak múltismeret, hanem hasznos tudnivalók, tanulságok tárháza, mely szórakozási és önkifejezési formát is kínál egyben. A hagyományos általános műveltséget adó gimnáziumi oktatás mellett ez a képzési forma jelentős többletet jelent a fiatalok számára, hiszen elsőtől heti pár órában foglalkozunk néprajzzal, művészettörténettel, zene- és tánctörténettel. Szeretnénk elérni, hogy a későbbiekben a diákoknak lehetőségük nyíljon néprajzot érettségi tantárgyként is válasz?taniuk” – vázolta fel a képzés részleteit Lépes Anikó. „A gimnáziumban szeptembertől induló képzésre 18–20 gyerek jelentkezését várjuk. Az összes alapiskolának postáztuk a felhívást és a képzés részleteit. Reméljük, az információk eljutnak a diákokhoz is.”

Az elméleti oktatás mellett az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttesben heti 2x3 órás gyakorlati foglalkozások is folynak, amelyek hangsúlyozottan a Kárpát-medence – ezen belül is Szlovákia – hagyományos tánckultúrájának megismerésére és elsajátítására irányulnak. „Természetesen a diákoknak nem kötelező az együttesben táncolniuk, bár úgy gondolom, hogy a rendszeres mozgás senkinek sem válik kárára.” Az együttesben eltöltött négy év után a növendékek színvonalas mozgáskultúrára, technikai tudásra tesznek szert, amit később táncosként, vezetőként kamatoztathatnak bármely hivatásos vagy amatőr együttesben. Érdeklődésüket, esetleges kérdéseiket személyesen, postán, elektronikus formában vagy telefonon is jelezhetik a következő elérhetőségek valamelyikén: Duna Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Dunajská ul. 13, 814 84 Bratislava, vagy Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes – MUS Mladé srdcia, Mostová 8, 811 02 Bratislava, weboldalak: www.gduna?ba.sk vagy www.ifjuszivek.sk, telefon: Hégli Dusán művészeti vezető: 0903/246 503.

Továbbtanulók, figyelem!

Szeretnél a középiskolai kötelező tantárgyak mellett néprajzot, néptáncot és zenét tanulni? Szeretnél az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttesben táncolni? Esetleg mindkettőt egyszerre? A lehetőség adott! Az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes és a pozsonyi Duna Utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium együttműködésében a 2008/2009-es tanévben néprajz szakirányú osztály nyílik. Ha hivatásos táncos akarsz lenni, vagy egyszerűen csak táncolni szeretnél középiskolás éveid alatt, az Ifjú Szivek biztosítja számodra a lehetőséget. A heti 2x3 órás gyakorlati foglalkozások során megismerkedhetsz őseid hagyományos tánckultúrájával. A próbák, a fellépések, utazások feltételeit az együttes biztosítja. Jelentkezz!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?