Megjelent a Pedagógusfórum új száma

A Pedagógusfórum VI. évfolyamának duplaszáma színes borítóval, 48 oldalon jelent meg. Ízelítő a tartalomból: a november 23-án és 24-én Pozsonyban megrendezett Batthyány-emlékkonferenciáról Kolek Zsolt és Ádám Éva számol be.

A Pedagógusfórum VI. évfolyamának duplaszáma színes borítóval, 48 oldalon jelent meg. Ízelítő a tartalomból: a november 23-án és 24-én Pozsonyban megrendezett Batthyány-emlékkonferenciáról Kolek Zsolt és Ádám Éva számol be. Kovács Lászlónak, a somorjai Madách Imre MTNY Gimnázium tanárának a konferencián elhangzott előadásának első részét közli a lap, mely módszertani útmutatóul is szolgál a középiskolai történelem szakos tanárok számára. A közelmúlt iskolai rendezvényei közül többek között a századi és nagykaposi drámapedagógiai képzésről, az V. Komáromi Regionális Szakmai Napok megvalósult programjairól, a tornaljai Kazinczy Ferenc MTNY Alapiskolában lezajlott szakmai találkozóról, a Királyhelmeci MTNY Alapiskolában megrendezett digitális tananyag-megújításról, a vizuális nevelésről, a Rimaszombatban sorra kerülő sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztése címszó alatt meghirdetett képzéssorozatról olvashatnak. Megtudhatják Ozogány Ernő beszámolójából, milyen színvonalú volt az idei Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján résztvevő diákok versenye Dunaszerdahelyen. Képes beszámolót közöl a lap a III. Kincskeresők országos seregszemléjéről. A legtöbb írás a beiratkozás témakörében az anyanyelvű oktatás fontosságáról és a cigány tanulók oktatásáról számol be. A Tollvonás rovatban Cs. Liszka Györgyi, Kozsár Zsuzsanna, Forgács Miklós és Hajtman Béla osztja meg gondolatait az olvasókkal. Az idei év Katedra-díjjal kitüntetett pedagógusai: Liszka Éva és Kalácska József vallanak az ünnepről és annak hangulatáról. Csicsay Károly a Reformpedagógia rovatban új sorozatot indít az új kerettantervről, a történelmi évforduló rovatban a „komáromi” királyról, V. Lászlóról emlékezik meg Pelle István. Az irodalomkedvelők számára is kínál olvasnivalót a Pedagógusfórum a Terasz rovatban. Ezúttal Weöres Sándor, Wiliam Wordsworth, Friedrich Spee egy-egy karácsonyhoz kötődő költeménye és Podmaniczky Szilárd novellarészlete olvasható. A patinás iskolák, legendás tanárok sorozat a kassai premontrei gimnázium bemutatásával folytatódik. Az Iskolatörténet rovatban az egykori barsendrédi iskoláról és az Érsekújvárott alapított első cigányiskoláról számolnak be a szerzők. A megújult Pedagógusfórumot a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége komáromi irodája címén (P.O. Box 49, 945 01 Komárno) lehet megrendelni. (hb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?