Kreatika CD-bemutató

1997 nyarán, a Duna utcai magyar gimi sulizenekaraként alakult egy formáció, a Wreck, ami új színt vitt a pozsonyi diákéletbe, ugyanis a legendás Gravis óta nem termett magyar rockzenekar Pozsonyban.

Az együttes kasszája nem tudta volna fedezni egy méregdrága stúdió költségeitA szerző felvételeMindkét együttes „alma matere” a magyar tannyelvű gimnázium volt, de míg a Gravist az iskola – a lehetőségeihez mérten maximálisan – támogatta, addig a Wrecket, majd későbbi utódját, az Expired Passportot csak „megtűrte”.

Még szerencse, hogy az Ifjú Szivek énekkarának (ami már sajnos nem létezik...) karnagya, Kovács Kálmán, ahol tudott, segített a zenekarnak, és felszerelést is adott kölcsön, amíg a zenekartagoknak nem tellett sajátra. Volt idő, hogy a Vigadóval szembeni Ifjú Szivek székházból, keresztül a belvároson, targoncán cipelték a fiúk a Duna utcára a felszerelést, hogy próbálni tudjanak a gimnázium épületében. Aztán ott is csak kétezerig maradhattak.

Rádió- és tévébemutatkozás

Időközben állandósult az együttes felállása (Wurster Mihály – ének, gitár; Vajda András – gitár, ének; Strieženec Mátyás – baszszusgitár; Lacza Gergely – dob), és ha Misi szülei nem olyan nagylelkűek, akkor próbaterem nélkül maradt volna a zenekar. Egy demofelvétel, továbbá rengeteg fellépés, fesztiválszereplés, sikeres verseny, rádió- és tévébemutatkozás után most végre elkészült az első hivatalos Expired Passport album, a Kreatika. Mit kell tudni róla? Anynyit mindenféleképpen, hogy tizenegy, időközben összegyűlt számot, és alapjában véve rockzenét tartalmaz, de az alternatív zene, a funky, a blues, a dzsessz vagy a világzene stílusjegyei is képviseltetik magukat az albumon. Az együttes kasszája nem tudta volna fedezni egy méregdrága stúdió költségeit, ezért a srácok alternatív megoldást választottak: összehoztak egy kis házi stúdiót, és saját maguk rögzítették, keverték az anyagot. Az utómunkálatokat pedig Farnbauer Péter végezte, aki számos szlovák híresség, továbbá a Ghymes lemezeinél is segédkezett.

A Passport vendégmuzsikusokat is hívott: szerepel többek között a neves szájharmonikás, Erich „Boboš” Procházka, továbbá közreműködött még Lengyel Pista gitáron, Nagy Annamária fuvolán, Fitos Jutka pedig vokálozik.

Szombati Új Szó blues

A nagylemezen szerepel többek között a már sokak által kedvelt Gyökér, továbbá Az álmodott madár, ami a Passport koncertek nagy kedvence, és a Szombati Új Szó blues is. A nyári lemezbemutató miniturné legelső állomása a pozsonyi CD-keresztelő, amely a Hlava XXII nevezetű vendéglőben lesz ma este 18 órai kezdettel. A belépés ingyenes, és a lemezbemutatón kívül sok egyéb érdekesség várja az odalátogatókat. Lesz Deja Vu-blokk, beszélgetés a zenekar tagjaival, továbbá fellépnek vendégmuzsikusok is. A játékba bekapcsolódók közül a legügyesebb megnyerheti az új albumot, és persze sor kerül a CD keresztelésére is. A két keresztapa Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik frontembere és Dusík Gábor dalszerző, producer és zenész lesz.

A nyári lemezbemutató turné állomásai pedig a következők: június 18.: Dunaszerdahely, június 24.: Bacsfa, június 25.: Taksony, július 9.: Nádszeg ill. Jóka, július 29.: Fűr, augusztus 6.: Kisújfalu, augusztus 27.: Somorja. Aki egyéb információra vágyik, tekintse meg a www.expiredpassport.com honlapot vagy írjon az [email protected] e-mail címre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?