Kézzelfogható tudást kell adnunk gyermekeink kezébe!

Az őszi pedagógiai napok keretén belül valósult meg november derekán A mérési–értékelési kultúra megújítása a közoktatásban elnevezésű konferencia Komáromban, az Eötvös utcai alapiskolában, melyet az említett intézmény a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével társrendezésben valósított meg.

Az őszi pedagógiai napok keretén belül valósult meg november derekán A mérési–értékelési kultúra megújítása a közoktatásban elnevezésű konferencia Komáromban, az Eötvös utcai alapiskolában, melyet az említett intézmény a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével társrendezésben valósított meg.

A konferenciát Csintalan Zsuzsa, az Eötvös utcai alapiskola igazgatónője nyitotta meg. Rövid bevezetőjében hangsúlyozta, hogy egy iskola sikerét, vonzerejét a hozzáadott pedagógiai érték szabja meg, majd üdvözölte a számunkra egyelőre eléggé ismeretlen terület magyarországi szakembereit, a konferencia előadóit: Dr. Medvegy Tildát, az Oktatási Hivatal Országos Közoktatási Értékelő Vizsgaközpont regionális igazgatónőjét, Turbók Arnold Bertalant, Győr–Moson– Sopron Megyei Pedagógiai Intézet igazgatóját, Tóth Lászlót, aki a Berzsenyi Dániel Főiskola Pedagógiai Szolgáltató Központjában Szombathelyen mérési csoportvezető.

A kompetenciaalapú oktatás lényege a kézzelfogható tudás. A pedagógus feladata, hogy a rábízott tanulóknak olyan tudást nyújtson, mellyel valamennyien nemcsak az elméleti rész birtokában lesznek, hanem az ismeretek használhatóságát is megtalálják. Hiába van diákjaink kezében tömérdek lexikális ismeret, ha az egyszerű hétköznapokra már képtelenek átültetni. Szemléletváltásra van szükség az oktatásban, a pedagógusnak tudatosítania kell, hogy nem osztályt, tananyagot tanít, hanem gyermekeket, akiknek a képességei nem azonosak. A kompetenciaalapú oktatási formával kitűnően mérhető nemcsak a diák, hanem a pedagógusok tevékenysége, a pedagógusok által hozzáadott érték, továbbá a családi háttér index mely ugyancsak befolyásolja a tanulók teljesítményét. Magyarországon ez a mérés kötelező minden általános- és középiskolában. A mérések a 4., 6., 8. 10. 12. évfolyamokban valósulnak meg, matematikából valamint magyar nyelv és irodalomból. A mérések eredményét az Oktatási Minisztérium közzé teszi, így a fenntartót, szülőt, egyformán gondolkodásra készteti egy kitűnő képességű tanulók által látogatott iskola alacsony eredménye.

A plenáris ülés után a kollégák a következő három szekcióülésen vettek részt:

Az óvodai szekció Némethné Józsa Ágnes pedagógiai szakértő vezetésével valósult meg. Az ülésen jelenlévők választ kaptak arra, hogy már az óvodáskorban el kell kezdeni az alkalmazható készségek kialakítását, s megismerkedtek a képességszintek fejlesztésének rendszerével és eszköztárával.

Mérések és kompetenciaalapú nevelés a magyar nyelv és irodalom-oktatásban szekció vezetője Blazovicsné Varga Mariann volt. A szekcióban résztvevő pedagógusok betekintést nyerhettek néhány kooperatív tanulási technika alkalmazásával az egyes készségek fejlesztésére.

Soleckiné Giczi Katalin pedagógiai szakértő vezetésével valósult meg a Mérések és kompetenciaalapú nevelés a matematika-oktatásban. Résztvevők egyetértettek abban, hogy a matematika nemcsak a műveletekről szól, elsősorban az absztrakt gondolkodásmód megtanítására szolgál.

Vargáné Pék Katalin, pedagógiai szakértő volt a vezetője a Mérések és kompetencia alapú nevelés a történelemoktatásban tanári szekciónak.

A tanácskozást, a házigazda intézmény igazgatónője, Csintalan Zsuzsa zárta, azzal a gondolattal, hogy a kompetenciamérések által az iskolákban tovább erősödjék a pedagógiai–szakmai mérésértékelés ismertsége, terjedjenek annak módszerei, eszközei, s váljanak előnyei érzékelhetővé iskoláinkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?