„Kattints rá, Nagyi!”

A Budapesti Művelődési Központ jogvédett oktatási programja átlépi az országhatárokat: novembertől ugyanis új, az Európai Unió által támogatott, kétéves tanulási kapcsolatok projektet indít az intézmény Kassán.

A Silvernet projekt előzményéül szolgáló „Kattints rá, Nagyi!” című, idősebbeknek szóló alapfokú internet-felhasználói tanfolyam Magyarországon már több mint ötödik éve sikertörténet. Az oktatási program révén 2007. év végére várhatóan a kétezredik szenior tanuló is megkapja a lehetőséget, hogy Újbuda Önkormányzata és a UPC Magyarország Kft. támogatásával jelképes ezer forintos áron részt vehessen a huszonöt órás kiscsoportos tanfolyamon, és csatlakozzon a „behálózottak” táborához. A partner közművelődési intézmények jelenleg tizenkét településen várják az idős tanulókat.

A tanfolyamok után több helyszínen közösségi internet-elérési ponton gyakorolhatnak a „netnagyik”, valamint klubfoglalkozásokon is részt vehetnek. A tapasztalat azt mutatja, hogy az idősek sokkal jobban kihasználják az internet közösségi funkcióit, mint a fiatalabb korosztályok tagjai: beszédes fejlemény, hogy a tanfolyamot végzettek „EZÜSTNET – Internetező Idősek Országos Egyesülete” néven egyesületet is alapítottak. A folyamatosan bővülő – és igen aktív – tagság köreibe az egyesület várja az ország minden pontjáról a chatelni, levelezni vágyókat.

A most induló, kétéves, határokon átívelő SILVERNET projekt négy szeminárium köré szerveződik. A BMK 2007. november 6–7-én látja vendégül tizenhárom partnerintézményét, köztük a romániai Soros Oktatási Központ Alapítványt, valamint a Szakképző és Felnőttképzési Intézetet Szlovákiából. A kül- és belföldi partnerintézmények képzői idős tanulóikkal együtt érkeznek a találkozóra.

November 6-án 10 órától a tanfolyamot végzetteket és a képzés iránt érdeklődőket egyaránt szeretettel várják a szervezők – utóbbiak számára bemutató órával kedveskednek, hogy az internetezés alapjainak elsajátításához kellő motivációt adjanak. A találkozón kialakuló személyes kapcsolatokat a tanfolyamok után már az interneten lehet majd tovább építeni. Az angolul beszélőknek egyszersmind lehetőségük lesz a meglévő nemzetközi „netnagyi” hálózatba történő bekapcsolódásra is. A projekt részeként a külföldi partnerek a képzés adaptációját követően indítják be „Kattints rá, Nagyi!” tanfolyamaikat Csíkszeredában és Kassán. A projekt az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programja keretében valósul meg. További információ: Budapesti Művelődési Központ, Kiss Gábor, www.nagyi.bmknet.hu, [email protected]. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?