Hatszázan tanulnak az Új Szóval

Az Új Szó munkatársai a Slovnaft támogatásával ismét összeállítottak egy tematikus munkafüzetet, melyet az alapiskolák kilencedik évfolyamos diákjainak szánnak. A projektben ezúttal 606 magyar tanuló 16 szlovákiai magyar iskolából vesz részt, a fiatalok az oktatási segédanyaggal együtt egy hónapig ingyen kapják kézhez lapunkat.

Az a célunk, hogy ezzel az oktatási segédanyaggal a tanulók szórakoztató módon új információkhoz jussanak olyan témákkal kapcsolatban, amelyekről már tanultak vagy éppen most tanulnak. Kellemesebbé szeretnénk tenni a diákok számára a tanulást, és érdekesebbé az új dolgok elsajátítását.

Fontos a tájékozottság

Ez már a hetedik munkafüzet, melyet az alapiskolások számára állítottunk össze. Az előző segédanyagok sikerén felbuzdulva úgy gondoltuk, jó és hasznos ügyet szolgálunk, ha a fiatalokat ilyen módon is igyekszünk meggyőzni arról, hogy a tudás és a tájékozottság mennyire fontos.

A diákok a munkafüzetben sok olyan feladatot találnak, melyek segítségével mélyebben és szórakoztatóbb módon elsajátíthatják a tananyagot.

Pénz és gazdálkodás

Kiadványunk összeállításakor a polgári nevelés tantárgyának Pénz és gazdálkodás c. témakörére összpontosítottunk, ám a szórakozásról sem feledkeztünk meg, remélve, hogy sok kellemes és hasznosan eltöltött percet szerzünk a hetedikeseknek. A tanulók a munkafüzetben lévő gyakorlatok megoldásánál az Új Szóval is dolgoznak majd, amelyet december folyamán ingyen kapnak kézhez. Ezen kívül játékos formában megtudhatják, hogyan kell okosan beosztani a pénzt, milyen adófajták vannak. Elsajátítják, hogyan kell pénzügyi tervet készíteni ahhoz, hogy el tudják érni a megálmodott célt.

A tájékoztatás a cél

Reméljük, hogy a diákok a munkafüzet hasznos forgatása mellett megkedvelik napilapunkat, mely rengeteg hasznos információt, szórakoztató olvasmányt tartalmaz számukra. Azok az emberek, akik újságot olvasnak, általában sokkal tájékozottabbak, mint azok, akik nem olvasnak napi sajtót. Nagy örömmel töltene el bennünket, ha a jövőben a projektben résztvevő kilencedikes tanulók is rendszeres újságolvasóvá válnának. A mai világban nagy jelentősége van a tájékozottságnak és a műveltségnek, melynek megszerzésére és tökéletesítésére a diákok reményeink szerint egyetlen magyar napilapunkat, az Új Szót is felhasználják. (he)

A résztvevő iskolák

Márai Sándor AI – Kassa

Felsőpatonyi MTNYAI

Petőfi Sándor AI – Diószeg

Buzitai MTNYAI

Szabó Gyula MTNYAI – Dunaszerdahely

Czuczor Gergely AI – Érsekújvár

Bodrogszerdahelyi MTNYAI

Erdélyi János AI – Nagykapos

Egyházgellei MTNYAI

MTNYAI – Galánta

Szomotori MTNYAI

Sajógömöri MTNYAI

Bartók Béla MTNYAI – Nagy?megyer

Csilizradványi MTNYAI

Ipolyszakállosi MTNYAI

Zsigárdi MTNYAI

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?