Hagyományteremtő matematikusok Gömörben

Gömöralmágyon az idén nyolcadik alkalommal rendezték meg az alapiskolák körzeti matematikai versenyét, amelyen a helyi intézmény tanulóin kívül a gesztetei, a feledi és a várgedei alap?iskola képviseltette magát. A rendezvény névadója az intézmény egykori két pedagógusa: Tóth József és Lukács László.

A megmérettetésen minden évben a környék iskolái vehetnek részt, a tanulók nem kapnak bonyolult feladatokat, játékos formában vetélkednek egymással. A verseny és a kísérő programok alatt a diákok arról győződhetnek meg, hogy a matematika nem egy ördöngős dolog, lehet ezt a tantárgyat játékos formában is tanulni. Nem a lexikális tudásra, a logikai feladatok megoldására helyezik a hangsúlyt. A zsűri minden évben a résztvevő iskolák pedagógusaiból tevődik össze. Versenykérdéseket a vendég iskolák is hoz(hat)nak magukkal. A matematikaoktatók szakmai napot tartanak, amelyen megbeszélik a tanítással kapcsolatos feladatokat, kicserélik a tapasztalataikat. Az idén először meghívták a vonzáskörzetükbe tartozó kisiskolák valamennyi negyedikes tanulóját, és azzal a nem titkolt szándékkal mutatták be nekik az iskolát, hogy ötödikben a látott tantermekben foglalnak helyet. Az igazgatóság fontosnak tartja bemutatni szülőnek, diáknak egyaránt, milyen az iskola felszereltsége.

„Kísérő rendezvénynek indult és hagyomány lett belőle – magyarázza Lukács Annamária, az almágyi iskola igazgatója. – Nyolc évvel ezelőtt ünnepeltük az iskola fennállásának 20. évfordulóját és már javában szerveztük az ezzel kapcsolatos kísérő rendezvényeket, amikor fiatal matematikusunk, Kovács Árpád javasolta a matematikai versenyt. Jó ötletnek tartottuk, hiszen amellett, hogy gazdagabb lett a programunk, emléket is állíthattunk iskolánk két volt népszerű tanítójának, akik sok tanulóval megszerettették a matematikát. Mivel a versenynek pozitív visszhangja volt, úgy döntöttünk, hogy hagyományt teremtünk. Később erre a napra meghirdettük természetrajzból is a versenyt. A versenynap első óráján számol az egész almágyi iskola, a második órán különböző játékos állomások várják a tanulókat. Matematikai, kémiai, természetrajzi, fizikai, földrajzi kérdésekre felelnek, benevezhetnek számítógépes játékokba, megválasztják a matematika tudorát, ifjú Einsteinek vetélkednek, rajzolnak számokkal és vegyjelekkel... A verseny valamennyi résztvevője kap oklevelet. A matematikai verseny sikerén felbuzdulva ötödik éve megrendezik magyar nyelvből is a körzeti versenyt. Erre majd januárban küldik el a meghívókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?