Előbb a miből, aztán a hogyan

Elsőként A. Szabó László, a társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, átadva a szót a fődolgozat szerzőjének, Fodor Attilának, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatójának, majd a korreferátumok szerzőinek: Halász Anitának, a pozsonyi Országos Pedagógiai Intézet munkatársának, illetve Pereszlényi Máriának, a Módszertani Központ munkatársának. A szakmai vita során a társaság tagjai a következőkben foglaltak állást.

Élethosszig tartó tanulás

Az oktatás és a tanulás új értelmezésének, az iskola új szerepének, a változtatás szükségességének az éveit éljük. Az ismeretátadásról, a lezárt tudást közvetítő tanításról a hangsúly mindinkább az egyéni, a társadalmi és a gazdasági életben való boldoguláshoz szükséges képességek, készségek, kompetenciák kialakulását és fejlesztését segítő tanulásra helyeződik át. A formális iskolai oktatás legfontosabb feladatává az élethosszig tartó tanulás képességének és motivációjának a megalapozása válik.

Az oktatás és a tanulás változása gyökeresen átalakítja mind az iskolát, mind annak kulcsszereplőjét, a pedagógust. A pedagógusszakmát érő újabb és újabb kihívásoknak (csak) az alapképzés keretében nem lehet megfelelni. A tanárok szakmai fejlődésében az eddiginél sokkal fontosabbá válik a pedagógus-továbbképzés.

Európa néhány országában az elmúlt egy-két évtizedben megvalósult oktatási reformok egyértelmű paradigmaváltást mutatnak: az oktatásfejlesztés hangsúlyai a központi szintről az intézményi szintre helyeződtek át. Az oktatási kormányzatok – a központilag kidolgozott és eltervezett, felülről „levezényelt” reformok sikertelenségeiből, kudarcaiból okulva – arra jöttek rá, hogy a reformok, változtatások csak akkor lehetnek sikeresek és eredményesek, ha azokban az intézményfenntartók, az iskolák és a pedagógusok is érdekeltté válnak. Ezért került a reformok középpontjába maga a tanítási-tanulási folyamat, az oktatás, az intézményfejlesztés.

A központi oktatáspolitika felismerte, hogy a pedagógus-továbbképzés rendszerén keresztül sokkal gyorsabban és rugalmasabban bevezethetők a változások, mint a lassú, körülményes, rugalmatlan alapképzésen keresztül. Az oktatáspolitika számára így a pedagógus-továbbképzés a reformok megvalósításának egyik hatékony eszközévé válhat.

A kor nagy kihívásai

Az intézmények megnövekedett szakmai szabadsága és felelőssége, a helyi társadalom, a partnerek igényeinek való megfelelés szükségessége, az oktatásnak – a szabad iskolaválasztás eredményeképpen – a piacszerű versenyhelyzetbe kerülése folyamatos intézményfejlesztést tesz szükségessé. A fejlesztések során számos olyan (új) szakmai ismeret, kompetencia szükségessége jelenik meg, amiknek az iskola, a nevelőtestület, a pedagógusok nincsenek a birtokában. Közös – nevelőtestületi, iskolai, helyi – céllá és feladattá válik a hiányzó ismeretek, kompetenciák megszerzése. Megnő a pedagógus-továbbképzés szerepe az intézményfejlesztésben.

A hagyományos ismeretátadó, tananyag-közvetítő szerepből az állandóan változó igényeknek, feladatoknak és tanulási környezetnek megfelelni tudó tanulásszervező, tanulásvezető, egyéni tanulási utakat koordináló tanárrá válás a pedagógus számára a kor nagy kihívása. A társadalomra, a világra, a változásokra nyitott iskolába nemcsak a fejlődés, a globalizáció pozitív, hasznos, előrevivő hatásai áramlanak be, hanem a társadalom számos gondja, problémája, ellentmondása is. A szaktárgyi tudás, a módszertani kultúra, a pedagógiai-pszichológiai ismeretek fontos alapját, de nem elégséges tárát jelentik mindannak a szükséges ismeret- és kompetenciahalmaznak, ami ahhoz szükséges, hogy a pedagógus e környezetben nap mint nap tisztességesen, sikeresen és eredményesen helytálljon. A pedagógus folyamatos szakmai fejlődésének fontos támogató forrása a pedagógus-továbbképzés.

Új közoktatási törvény kidolgozása

Mindezek jól jelzik: át kell értékelnünk a pedagógus-továbbképzés „hagyományos” szerepét, át kell alakítanunk, pontosabban létre kell hoznunk a jelenleg valójában nem is létező rendszerét. Meg kell határozni a rendszer jogi, intézményi és pénzügyi kereteit, tartalmát és formáját is egyben – magyarán professzionális alapokra kell helyezni a pedagógus-továbbképzést. Azt kell tudatosítanunk, hogy a pedagógus-továbbképzés olyan új, hárompólusú erőtérbe került, amelyben a minőséget, eredményességet és hatékonyságot az érdekek, a lehetőségek, valamint a ráfordítások viszonylagos egyensúlya teremtheti meg. A hazai oktatásügy előtt álló fontos feladatok egyike tehát – az új közoktatási törvény kidolgozása és a tartalmi reform beindítása mellett – a pedagógus-továbbképzés rendszerének kialakítása. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy e téren nincs egyetlen jó megoldás, nincs egyetlen üdvözítő minta. Az egyes országok továbbképzési rendszerei között talán még nagyobb a színesség, a különbözőség, az eltérés, mint az oktatási rendszereik között. Meghatározók a hagyományok, valamint az adott nemzeti oktatási rendszer céljai, fejlesztési törekvései.