Angyalok a sikátorban

Szemétdomb a világ végén. Papír, rongy, műanyagflakon. Babakocsi, koffer, az Élet és Irodalom összekötözött példányai. Egy szekrény tetején egy srác gitározik, balra egy másik írógépen gépel, a harmadik meg tolókocsiban gurul jobbról balra.

Ez a szemétdomb a világ szemétdombja. Vagy inkább egy szemét világ, amiben ma élünk.Milan Drozd felvételeReggel van, a többiek is ébredeznek. Igaz, az egyetlen órán semmi sem mutatja az idő múlását. Tavaly a 13. álom című előadással saját műfajt teremtett a Komáromi Selye János Gimnázium és a Komáromi Városi Művelődési Központ GIMISZ Diákszínpada. Ennek a műfajnak a dimenzióit tágították az idén még szélesebbre. Mélyebbre ástak az emberek közötti kapcsolatokban. Kiábrándítóak a képek a világ állapotáról, melyeket elénk tárnak.

Mennyi mocsok van a világban

„A 13. álom után felvetődött, hogy kéne egy bonyolult dramaturgiájú előadás. Azon kezdtem gondolkodni, mi lehetne az a helyszín, ahol sok ember jöhet össze, sok szerep találkozhat különböző drámákból, ahol úgy bonyolódik az életük, hogy a drámák hőseitől vett szövegekkel szólalnak meg ugyan, de valójában egész mások. A sikátort választottam helyszínül. Ahol bárki megfordulhat, ahová akárki bepottyanhat. Ahol különböző sorsok találkozhatnak a milliomostól kezdve, a lecsúszott dobozlakón át a kukázó asszonyig” – fogadott Csengel Mónika dramaturg, társrendező, és elmondta, szeretnék megmutatni az embereknek, hogy mennyi mocsok van a világban, amely mellett nap mint nap elmegyünk, és nem teszünk semmit, hogy másképp legyen. Az előadás arra is felhívja a figyelmet, hogy vannak olyan emberek, akik a véletlen folytán kerültek oda, ahol tartanak, és nem tudnak magukon segíteni.

A valóság színházzá gyúrt esszenciája

Kiss Péntek Józseftől elsőként azt kérdeztük, szerinte hol van az igazság földje. „Ha magunkban meg tudjuk találni az igazságot, az igazság földjére is rábukkanunk. Erről a keresésről szól ez az előadás. Szeretnénk, ha Az igazság földje a valóságnak egy színházzá gyúrt esszenciája lenne, a mindennapjainkban megélt csalódások, örömök, keresztcipelések színházi tükre” – sorolta a GIMISZ Diákszínpad rendezője.

Megvisel minden mondat

A próba szünetében néhány szereplővel beszélgettünk. „Sokáig azt gondoltam, hogy nincs igazság. Azt tartottam, hogy az csak személynek lehet, csoportos igazság nem létezik. Szerintem egy személy mellett meg lehet találni az igazságot. Tót Mariska a Tótékból az álmokban keresi” – mondta Balázs Lívia, aki szerint az előadásban látható szemétdomb a világ szemétdombja, vagy inkább egy szemét világ, amiben ma élünk.

„Szerintem ott van az igazság földje, ahol az ember megtalálja a számára kedvező életfeltételeket, ahol boldog lehet. Luka, az Éjjeli menedékhelyből, akitől a szövegeim származnak, azt mondja a monológja végén, hogy az igazság földje nem létezik” – tette hozzá Hupka Adrián.

„Nem az a legfontosabb kérdés, hol van, hanem hogy miben keressük az igazság földjét és főleg, hogyan. Az igazság földje ott van legbelül. Megvisel minden mondat, amit kimondok az előadásban. Nem a szöveg, hanem az, hogy az a nő valahol én vagyok” – vélte Till Tímea, aki Maggie szövegét mondja a Macska a forró bádogtetőn című darabból.

„A Három nővér Andrejének szövegeit kaptam. Nagyon mélyről indul, és megtalálja a boldogságát. Mégpedig a szerelemben. Annak a segítségével jut ki a gödörből” – jellemezte szerepét Lovász Gergő, aki elárulta, hogy maga is kereső ember. Az előadásból kiderül, hogy Andrej keresésének van értelme. „Az igazság földje nem köthető földrajzi ponthoz. Az a hely ez, ahol az ember barátai élnek. Az Éjjeli menedékhely Aljoskájának szövegét mondom az előadásban. Aljoska csak az italban találja meg a boldogságot, mint az általam játszott figura” – vallotta Huszlicska Bálint.

A komáromi GIMISZ Diákszínpad Az igazság földje című színpadi játékának premierje június 10-én, pénteken este hét órakor lesz a Komáromi Városi Művelődési központban. A 42. Jókai Napok közönsége június 15-én 18.00 órakor láthatja az előadást ugyanott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?