Ami érdemjegyben kifejezhető

A gyermek elsősorban ember, az élet és a környezete által kínált egyéb szerepeivel együtt. A szülő gyermeke, a nagyszülő unokája, testvér, barát... E szerepekkel együtt járnak érzések és szükségletek is. Az, hogy közben diák is, akit osztályzattal értékelnek, csak egy szerep az életében, mely a bizonyítványosztás idején több családban is felértékelődik. Sajnos, manapság a teljesítmény- és osztályzatorientáltság jellemzi az iskolát, családot, a társadalmat.

Érdemes figyelni arra, mit jeleznek és üzennek az érzéseink és a szükségleteink bizonyítványosztás idején. Az emberi szükségletek skáláján a táplálkozás és a biológiai szükségletek után a második helyen a biztonságérzet szerepel. Mennyire érzik biztonságban magukat gyermekeink, amikor a bizonyítványt a kezükben tartva, örömtől csillogó szemmel vagy „lógó füllel” hazaérkeznek? Mennyire tudatosítjuk, hogy egy-egy osztályzat mögött mi minden rejtőzik, húzódik meg? Mi az, ami érdemjegyben kifejezhető?

Az osztályzatban jelen van a gyerek képessége, szorgalma, kitartása, rendszeressége, kapcsolata a környezetével, melyben ott vagyunk mi felnőttek is, szülők, pedagógusok.

A gyerekek többsége örül a jó jegynek. Tudja, hogy a jegy a szorgalmának, a kitartásának, a jó munkájának a bizonyítéka, melynek méltán örülhet ő is és a szülei is. A jó jegy további tanulásra ösztönzi. Természetes igénye a gyermeknek, hogy ezt az érzését megossza környezetével. Ne kezeljük természetes dologként, és ne legyünk vele szemben lekicsinylők, de vigyázni kell a túlzásokkal is. Sok szülő – pénzzel vagy drága ajándékokkal – túlmotiválja a gyermekét. Mindez fölösleges, a gyerek a kötelességét teljesíti, a jutalom a jegy.bTöbbször szóltunk már a nevelés teljesítmény-központúság hátrányairól, amikor a gyereket nem az emberi értékek összességeként látjuk, hanem a tantárgyakban elért eredménye alapján minősítjük. Valóban ennyire fontos a bizonyítványba beírt jegy? Kell, hogy ennyire fontos legyen? Sokszor többet foglalkozunk a gyerek előmenetelével, mint a személyiségével. Az eredményközpontú nevelés megfeledkezik a gyerekről. Jogos gyermeki igény, hogy a szülő ne csak elvárjon, hanem dicsérjen is. Puszilja meg, ölelje át gyermekét, mondja meg neki, hogy örül neki, büszke rá. Legyenek közösen eltöltött délutánjaik, pihenjenek együtt, legyen idejük közösen beülni egy moziba vagy cukrászdába.

Minden szülő és pedagógus szívesebben veszi a jó osztályzatokat, de nem minden gyerek eminens tanuló. Bizonyítványosztáskor azokban a családokban alakulhat ki válsághelyzet, melyekben nem figyelnek eléggé a gyermekre. Nem beszélgetnek vele, nem érdeklődnek dolgai iránt. Különben nem fordulhatna elő, hogy csak bizonyítványosztáskor derül fény a teljesítményre. A családban biztonságot kell nyújtani a gyermek számára. A tudással és a személyiséggel egyformán kell törődni, és nem csak a bizonyítványosztás napján! ĺgy talán elkerülhető lenne, hogy a rossz jegytől megrémült gyerek az otthoni fogadtatástól való félelmében nem meri hazavinni a bizonyítványt, meghamisítja, átjavítja az osztályzatot.

Minden gyerek más: van gyengébb képességű, de szorgalmas, van tehetségesebb, de felületesebb. Nem mindig a lustaság a felelős. Fontos, hogy a szülőnek legyen reális képe a gyermeke adottságairól. Az a felnőtt, aki gyermekét túlterheli elvárásaival, szélsőséges megoldásokra kényszeríti a gyereket.

A túlterhelés testi és lelki sérüléseket okozhat. Ne csak számonkérésekkel és szemrehányásokkal ostromoljuk gyermekünket. Gyakran ezekkel kergetjük gyerekeinket a félelmetes és veszélyes ismeretlenbe. Ha a gyermek rossz jegyet kap, és nem a képességeihez mérten teljesít, közöljük vele, hogy nem örülünk a rossz jegynek, de biztosítsuk róla, többre képes. Ne feledjük megmondani neki, hogy szeretjük, s ha segítségre van szüksége, ránk mindig számíthat. Bizonyítványosztás napján egy megelőlegezett puszi még ebben az esetben is kijár.

A szerző pszichológus, a dunaszerdahelyi Pedagógiai Pszichológiai Tanácsadó munkatársa