Állandóan sír az iskola miatt

A fiam most kezdte az első osztályt. Mindig is vidám, mosolygós gyerek volt, de amióta napirenden szlovák verseket kell tanulnia, állandóan sírás kerülgeti. Hogyan segíthetnék rajta, hogy ne legyen ilyen érzékeny?
Jelige: Érzékeny
A beiskolázás nagy terhet ró a gyerekre, óriási változásokat idéz elő az életében.

A fiam most kezdte az első osztályt. Mindig is vidám, mosolygós gyerek volt, de amióta napirenden szlovák verseket kell tanulnia, állandóan sírás kerülgeti. Hogyan segíthetnék rajta, hogy ne legyen ilyen érzékeny?

Jelige: Érzékeny

A beiskolázás nagy terhet ró a gyerekre, óriási változásokat idéz elő az életében. Szinte egyik napról a másikra kell átváltoznia felelősségtudó kisemberré, aki eleget tesz kötelezettségeinek. Amíg augusztus végén azzal teltek napjai, amit éppen kigondolt és kedve volt hozzá, szeptemberben egyszerre ennek a nagy szabadságnak hirtelen vége lett. Maga sem tudja, mibe csöppent, de olyanokat követelnek tőle, amit eddig nem kívántak. Lehet, hogy vannak olyan osztálytársai, akiket már ismer, de a zöme lehet idegen. A tanító néni is egészen más, mint az óvó néni volt. Itt sokkal szigorúbban veszik azt, hogy valamivel foglalkozni kell. Az óvodában, ha nem volt kedve rajzolni, félrevonulhatott a sarokba játszani, csak nem volt szabad zavarni a többieket. Itt hiába van a padok mögött szőnyeg, oda csak a szünetekben szabad menni. Hiába nem volt kedve köröket rajzolni, mégis azt kellett csinálnia nagyon hosszú ideig.

Lehet, hogy mindezzel nagy nehezen már meg is békélt volna, de hiába vár rá otthon a sok szép játék, anyuék sem engedik, hogy azokkal játsszon, ha hazaér az iskolából, mert otthon is a köröket, vagy valami mást kell írnia, s csak ha a szülei elégedettek a produkcióval, utána játszhat egy kicsit. De akkorra már olyan fáradt, hogy szinte leragad a szeme, s a vége az, hogy félálomban zuhan az ágyba. Másnap pedig minden kezdődik elölről. Ha a tanító néni elégedetlen a házi feladattal, akkor este otthon még kevesebb idő jut majd a játszásra, s anyu is idegesebb lesz, ha nem méhecskét visz haza az iskolából. S ehhez jönnek még a szlovák versek, amiknek lehet, hogy a tartalmát sem érti, nem tudja, miről szólnak, csak tanulja, meg tanulja, néha már túlfáradva, utólsó erejéből.

Az új versek tanulását kezdjék talán azzal, hogy magyarázza el neki, miről is szól a vers, melyik szó mit jelent. Próbálja elmesélni a vers hangulatát, érezzenek rá a dallamára, lehet, hogy akkor könnyebben megy majd a megtanulása. Vagy ha olyan versről van szó, ami bábok segítségével el is játszható, akkor játsszák el magyarul is, meg szlovákul is. Ezek az élmények tartósan rögződnek a gyerekben. Az is jó, ha megpróbál a gyerek egy képet rajzolni a versről, persze akkor, amikor már tudja, hogy miről is szól. A kép saját alkotás lesz, de valamihez kötődik, s így a saját élmény hozzácsatolódik a vershez. Ha csak memorizálja a gyerek a szöveget, de nem tudja, hogy mi mit is jelent, nagyon nehéz úgy megjegyezni az idegen szöveget, hogy az tartósan megmaradjon. Lehet, hogy este még pontosan emlékszik, mi mi után következik, aztán alszik rá egyet, s ráadásul nem első óra szlovák, előtte még sok újat tanulnak, a memorizált vers háttérbe szorul, s mire fel kellene mondani, már el is felejtette. Ha nem is az egészet, de nem úgy megy, mint otthon előző este. A tanító néni nem dicséri meg a produkcióját, lehet, hogy némi figyelmeztetésben is részesül, hogy máskor jobban tanulja meg. A gyerek meg csak azt tapasztalja, hogy hiába szentelt annyi időt a vers megtanulására, hiába mondott le a játékról, az eredmény nem az lett, amit várt volna. Otthon anyu is elégedetlen lesz, majd azt mondja, hogy mindez azért van, mert nem figyelt eléggé, s végképp nem igyekezett. Akkor ma este le lesz tiltva minden játék, újból csak a tanulás jön kifulladásig. A fáradság és elégedetlenség napról napra csak növekszik, s egyre kevesebbet teljesít. Hát csoda, hogy elmegy a kedve az egésztől, s már mímelni sem tudja a jó kedvet, nem hogy valóban jól érezné magát. Soha ne szólja le a verset, hogy ez megtanulhatatlan, vagy milyen nehéz szavakat tartalmaz, mert akkor a gyerek már eleve azzal a hozzáállással kezd neki a megtanulásához, hogy úgyse fog ez menni, hisz anyu is megmondta, hogy ez elsajátíthatatlan. Inkább biztassa és bátorítsa gyermekét, s ha már egy versszakot megtanult, dicsérje meg, hadd örüljön a gyerek, hogy képes arra, hogy megtanulja. Tanulás közben iktassanak be szüneteket, engedje játszani is gyermekét, mert a boldog gyerek gyorsabban tanul.

Dr. Hadas Katalin pszichológus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?