Alapiskolásoknak is járna?

A munkaügyi minisztérium az alapiskolások számára is elérhetővé tenné a szociális ösztöndíjat. A tárca szóvivője szerint minden attól függ, hogy az Európai Szociális Alap hajlandó-e a célra támogatást nyújtani. Nyárig vélhetőleg döntés születik az ügyben.

A munkaügyi minisztérium az alapiskolások számára is elérhetővé tenné a szociális ösztöndíjat. A tárca szóvivője szerint minden attól függ, hogy az Európai Szociális Alap hajlandó-e a célra támogatást nyújtani. Nyárig vélhetőleg döntés születik az ügyben. A költségek mintegy 400 millió koronát tennének ki, az összeg bizonyos hányadát az említett alap biztosítaná. Az ösztöndíj folyósításának legfontosabb feltételét szintén a szociális ellátásra jogosultság jelentené. A juttatás mértékéről a tárca egyelőre nem tájékoztatott. Annyit azonban biztosan tudni, hogy a támogatás az előmeneteltől függne. A rászoruló alapiskolások jelenleg napi 31 korona étkeztetési, és évente 1000 korona tansegédeszköz-vásárlásra fordítandó hozzájárulást kapnak. (rv, z)

HOGYAN KÉRVÉNYEZHETŐ

A diák az ösztöndíjkérelmét a középiskola igazgatójának adja le.

Az igénylés során a kérelemhez csatolni kell a munka- szociális és családügyi hivatal igazolását, hogy a tanuló családja valóban jogosult szociális juttatásokra.

Ha a diák júniusra is szeretne kapni ösztöndíjat, kérelmet még folyó hó végéig be kell nyújtania. Szeptemberben – ha igényt tart rá – újra kell kérvényeznie a támogatást.

Az idén érettségizők számára a júniusi ösztöndíjat szeptemberben folyósítják.

Ha a szükség úgy kívánja, a tanév közben is kérelmezhető.

A középiskola igazgatója a kérelmet és a szükséges igazolást az Oktatási Információs és Prognosztikai Intézet (ÚIPS) címére továbbítja.

Az ÚIPS az ösztöndíj fedezetét az iskolának folyósítja. (rv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?