A jövő iskolája

A Konto Orange Alapítvány idén ötödik alkalommal hirdette meg A jövő iskolája elnevezésű projektjét, melynek az volt a célja, hogy a kreatív pedagógusok játékos formában közvetítsék diákjaiknak a tudást.

A Konto Orange Alapítvány idén ötödik alkalommal hirdette meg A jövő iskolája elnevezésű projektjét, melynek az volt a célja, hogy a kreatív pedagógusok játékos formában közvetítsék diákjaiknak a tudást.

A program, mely iránt ebben az évben is nagy volt az érdeklődés, hiszen 464 munka érkezett, elsősorban az alapiskolák és nyolcosztályos gimnáziumok alsó tagozatos pedagógusainak szólt, akik naponta azon dolgoznak, hogy új módszerekkel közvetítsék a hasznos ismeretanyagot a tanulóknak. A Konto Orange Alapítvány 2 millió koronát osztott szét összesen ebben az évben a projektre, egy programot legfeljebb 30 ezer koronával támogatott. A beérkezett pályamunkák közül az alapítvány 82-őt finanszíroz.

„A program hosszú, illetve rövid távú programokat egyaránt támogat, a lényeg, hogy eredeti ötlet legyen, mellyel a tanerő felszabadult légkörben adja át tudását a nebulóknak“ – mondta a projekt koordinátora.

Tanuljunk másként

A Konto Orange Alapítvány pár hónappal ezelőtt egy másik pályázatot is hirdetett Tanuljunk másként címmel, melynek az volt a célja, hogy támogassa a középiskolások kezdeményezőkészségét, megteremtse a lehetőséget a jobb tanár–diák viszony létrehozására, életszerűbbé tegye a tanítást, a berögződött információátadó tanár szerepét megváltoztassa, hogy a diákok is aktívan bekapcsolódjanak a tanmenetbe, és nem utolsó sorban lehetőséget teremtsen a régiók középiskoláinak szorosabb együttműködésére. A gimnáziumok, szakközépiskolák, szaktanintézetek, összevont és speciális oktatási intézmények diákjai egyaránt részt vehettek a programban. Az alapítvány kétmillió koronával támogatta összesen a programokat, egy projektet 30 ezer koronával. 91 projektet adtak le, ebből az alapítvány 33-at támogat. A legtöbb pályamunka a Besztercebányai kerületből érkezett, majd a Nyitraiból és a Pozsonyiból. (he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?