A falu történelme

A Szemerényi Károly Alapiskola felső tagozatos diákjai október derekán az iskolában közösen megnézték a legmegrázóbb holokauszt-történetet.

A Szemerényi Károly Alapiskola felső tagozatos diákjai október derekán az iskolában közösen megnézték a legmegrázóbb holokauszt-történetet. Kertész Imre, a Nobel-díjas magyar író Sorstalanság című regényéből készült filmhez a tardoskeddi Buda Ferenc készített kísérő előadást a diákoknak a zsidóüldözésről, amely Tardoskeddet sem kerülte el. November végén az iskola 6–9. osztályos tanulói újra találkoztak a helytörténeti munkáiról ismert Buda Ferenccel, ekkor jelent meg a szerző – A zsidó hitközség története című kiadványa. A pozsonyi Ezra Alapítvány, a tardoskeddi önkormányzat és a Lucerna Tardoskedd Polgári Társulás támogatásával kiadott kétnyelvű könyv megjelenését négyéves gyűjtőmunka előzte meg. Az előadó nemcsak a helyi önkormányzatnak, hanem a tardoskeddi magyar és szlovák alapiskoláknak is juttatott a könyvből egy-egy példányt. „Intenzíven kutattam Tardoskedd katolikus, zsidó és cigány közösségeinek 250 éves múltját. A gyerekekkel elsősorban azt szeretném megértetni, hogy felelőtlenség lenne, ha nem emlékeznénk tisztelettel azokra, akiket a második világháború idején elhurcoltak, és akik koncentrációs táborokban vesztették életüket“ – fejtette ki Buda Ferenc. „Sok érdekes dolgot hallunk a nagyszüleinktől, és a dédszülőktől. Csodálatos, amikor a kutatómunka során rálelünk egy-egy történelmi időszak hiteles adataira, így válik igazzá, kézzel foghatóvá a történelem!“ – egészítette ki az elmondottakat a szerző.

Tóth Szilvia, a Szemerényi Károly Alapiskola igazgatója nem titkolta, nagy érték a számukra, hogy Tardoskeddnek nemcsak derék és ismert kézművesei, hanem helytörténésze is van. A tanulók számára rendkívül fontos, hogy történelmi ismereteiket konkrét adatokkal gazdagíthatják. Buda Ferenc elárulta, íróasztalán újabb és újabb dokumentumok gyűlnek, szeretne eleget tenni egy, a zsidó közösségtől kapott felkérésnek, és Tardoskedd történelmének további izgalmas fejezetei is feldolgozásra várnak. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?