Tizenkilenc csapat a III. ligában

Nyitra/Bős/Negyed. Salamoni döntés született, se nem húsz-, se nem tizennyolc, hanem tizenkilenc tagú lesz ősztől a nyugat-szlovákiai III.

Nyitra/Bős/Negyed. Salamoni döntés született, se nem húsz-, se nem tizennyolc, hanem tizenkilenc tagú lesz ősztől a nyugat-szlovákiai III. fociliga.

A Nyugat-szlovákiai Futballszövetség végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén foglalkozott a sporttechnikai bizottság előterjesztésével, mely a csapatok bajnoki mezőnyökbe való besorolását tartalmazta. Mint ismeretes, a 18 helyre húsz csapat jelentkezett.

Atipikus mezőny

„Két variáció került az asztalra, Bőssel és Bős nélküli mezőny körvonalazódott. Hosszabb eszmecsere után azonban arról döntött a testület, hogy 19 csapat küzd a pontokért a 2016/17-es bajnoki évadban. Ezzel a már a korábban kijelentkezett bősi OFC Russel mellett a Palárikovo csapata kiesőként búcsúzott a mezőnytől. A negyediek viszont megőrizték III. ligás tagságukat. Az atipikus, 19 csapatos mezőny csupán egy évre kapott zöld utat tőlünk” – tájékoztatta lapunkat a végrehajtó bizottság ülését követően Benovič Árpád, a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnöke.

Nincs szó fúzióról

Sokan sokféleképpen magyarázzák, értelmezik a bősi ŠK 1923 csapatának a nyugat-szlovákiai III. ligába történt besorolását. Egyesek szerint a bősi klub elődje, a szenci ŠK csapata a DOXXbet liga nyugati csoportjának kiesőjeként területileg a Pozsonyi Labdarúgó-szövetség vonzáskörzetébe tartozik. Többen a szenciek és a bősiek fúzióját emlegetik, mások viszont az OFC Russel csapatával hozzák összefüggésbe a csallóközi várost képviselő klubot. Mészáros Árpádot, a bősi SK 1923 ügyvezetőjét, Bős alpolgármesterét arra kértük, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba.

„A Szlovák Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága 2016. május 24-én hagyta jóvá az ŠK Senec a. s. futballklubban eszközölt jogi és szervezési változtatásokat. Nevezetesen az összes részvény általunk történt megvásárlását, természetesen az értékpapírokkal egyben a tulajdonjogot is az FK ŠK 1923 Gabčíkovo a. s. gyakorolja. A klub részvényeinek kizárólagos tulajdonosa a Bősi Városi Önkormányzat. A mi esetünkben tehát nincs szó fúzióról. A bejegyzés a cégbíróságon már jóval előbb, 2016. március 16-án megtörtént. A Szlovák Labdarúgó-szövetség döntése egyben azt is eredményezte, hogy 2016. május 24-től hivatalosan az ŠK 1923 Gabčíkovo csapata szerepelt a II. ligában. Hogy ez így volt, azt az a tény is igazolja, hogy az irányító szövetség fegyelmi bizottsága az ŠK Senec csapatára a versenyszabályok megszegése (Gabčíkovo–Bős névvel ellátott mezekben való játék) miatt kirótt 400 eurós fegyelmi büntetést óvásunk után törölte. Nyomatékosítom: a tények igazolják, hogy a bajnoki pontvadászat hajrájában hivatalosan bősi klubként működtünk, így kiesőként területileg már a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség vonzáskörzetébe tartoztunk, logikus, hogy jelentkezésünket is neki küldtük. Az előzményekre való tekintettel a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség végrehajtó bizottsága által kedden jóváhagyott besorolásunk egy folyamat végére tett pontot. Ezentúl már az új idényre való minőségi felkészülésre koncentrálunk” – érvelt Mészáros Árpád.

Tegyük hozzá: az irányító szövetség egyben az bősiek utánpótláscsapatait (U19, U17, U15, U13) is besorolta a II. ligába.

Fellélegeztek a negyediek

A végrehajtó bizottság tanácskozása után a negyediek fellélegeztek, megőrizték III. ligás tagságukat. „Rosszul kezdtük a bajnokságot, tavasszal mindent megtettünk a bennmaradás kiharcolásáért. A tabella 16. helyén értünk célba, Sokáig kérdéses volt, hol folytatjuk. Örülünk a döntésnek. Nincs kifogásunk a bősiek besorolása ellen, hiszen jó kapcsolatokat ápolunk velük. Nyáron erősítünk, mindent megteszünk azért, hogy felkészülten várjuk a rajtot. Szeretnénk elkerülni az újabb kudarcokkal tarkított évadot” – kommentálta a végrehajtó bizottság döntéseit Balogh György negyedi klubtitkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?