Közös sportúton járna Gúta és Komárom

Szorosabb együttműködést kíván létrehozni Gúta és Komárom városi önkormányzatának sportbizottsága saját szakterületén.

Szorosabb együttműködést kíván létrehozni Gúta és Komárom városi önkormányzatának sportbizottsága saját szakterületén. Erről tárgyaltak a két bizottság képviselői.

Kárpáty Ernő, a gútai önkormányzat mellett működő sport- és ifjúságnevelési bizottság elnöke által kezdeményezett találkozó több fontos alappilléren nyugszik, első körben a két város szakbizottságainak egymással való kommunikációját erősítené. „Mivel a régió két olyan városáról van szó, ahol kiemelkedő a sportélet, az előrelépés érdekében fontos, hogy tapasztalatainkat megosszuk egymással. Ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni, bizonyos problémákra más-más megoldást kell keresnünk. Több esetben más megközelítés más eredményt hozhat” – fogalmazott érdeklődésünkre Kárpáty.

Hozzátette, két lényeges részre osztaná az összefogást: verseny- és tömegsport szerint. Mindkettőt egyaránt fontosnak tartják, valamint a kiváló sportolók nevelésére is külön hangsúlyt fektetnének, egyfajta sportközpont létrehozását tervezik, aminek a „Neveljünk bajnokokat” nevű projekt adná meg a keretet.

Elmondta, a régióban szükség van erre, és olyan iskolákra, ahol sportra szakosodott osztályokba járhatnának a diáksportolók. „Összeköt minket a Vág és a kerékpárút, mindkettő jó alap a sporteseményekre. Megegyeztünk, hogy ősszel ismét lesz közös bizottsági ülés, mégpedig Gútán. Hosszú távra tervezünk” – zárta mondandóját Kárpáty.

A találkozón részt vett Stubendek László, Komárom polgármestere is, aki szintén támogatja a kezdeményezést. Konštantín Glič, a komáromi önkormányzat mellett működő sportbizottság elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, nagyon tartalmas tárgyalás zajlott a két bizottság között, több ötletet is átvettek a gútaiaktól. „Nagyon eredményesnek és gyümölcsözőnek tekintem a találkozót. Két fő területre összpontosítottunk. Az egyik az évenkénti sportdotációk odaítélésének módszere. Komáromban problémát okoz, hogy az általános érvényű rendelet értelmében bármelyik polgári társulás kérhet pénzügyi támogatást, míg Gútán megszabták, hogy csak a sportklubok kaphatnak. Komáromban idén 54 kérvény érkezett, mindnek megpróbáltunk megfelelni, és még ha csak minimális összeggel, de támogattuk a kérőt. Ez a rendszer is átértékelésre szorul. S míg Gútán főleg az ifjúsági sport, addig Komáromban a felnőttek sportját támogatjuk. A másik kérdéskör az év sportolója kiválasztását érintette. Komáromban egy olyan módszert alkalmazunk, hogy többféle kategóriában díjazzuk a legjobbat, míg Gútán igényes gálaműsorral köszöntötték a legjobb sportolókat. Ezt mindenképpen szeretnénk átvenni, és jövőre Komáromban is kulturális műsorral, nagyszabású nyilvános programmal szeretnénk megünnepelni a sikeres sportolóinkat” – fogalmazott Glič.

Hozzátette, rokonszenvezett azzal a gondolattal, hogy Gútán évente kétszer városi sportnapot és atlétikai valamint kollektív sportversenyeket szerveznek. A találkozó egyik lényeges pontja volt azon igyekezet előmozdítása, hogy Komáromban legalább egy sportosztályt nyissanak, támogatásért az oktatási minisztériumhoz fordulnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?