Idén is lesz Minorma mentortábor

A Minorma Polgári Társulás idén ötödször hirdeti meg Mentorprogramját, melynek célja, hogy tehetséges, pályaválasztás előtt álló szlovákiai magyar diákok mentorok segítségével bepillantást nyerjenek különféle művészetek és kreatív tevékenységek világába.

A Minorma Polgári Társulás idén ötödször hirdeti meg Mentorprogramját, melynek célja, hogy tehetséges, pályaválasztás előtt álló szlovákiai magyar diákok mentorok segítségével bepillantást nyerjenek különféle művészetek és kreatív tevékenységek világába. A program idén is az eddigi minta alapján zajlik.

A diákok egy táborban vehetnek részt július elején (2 – 6.) a közép-szlovákiai Rimakokaván, ahol mentorokkal fognak együtt dolgozni. A mentorok bevezetik őket hivatásuk mesterfogásaiba, és a diákok közösen alkothatnak velük a tábor ideje alatt. A kiválasztott diákok táborozási költségeit (kivéve az útiköltséget) a Minorma állja.

A programba szlovákiai magyar középiskolások (2., 3. évfolyam) jelentkezhetnek. A diákok egy témakört jelölhetnek meg, amelyben kimagaslóak, és amelyben a továbbiakban tevékenykedni szeretnének.

Az alábbi témakörökben várjuk a pályázók jelentkezését: kreatív írás (szépirodalom, újságírás), képző-művészet, zene, színjátszás, tánc, fotó.

A beérkezett pályázatokból a mentorok kiválasztják az általuk legtehetségesebbnek ítélt diákokat. Digitálisan a jelentkezési lappal együtt küldve várjuk a munkákat.

A pályázati mű olyan szövegrészletekből, képekből, felvételekből álljon, amelyek tükrözik a diák tehetségét, stílusát, érdeklődési körét. A döntést május elején tudatjuk a jelentkezőkkel. Jelentkezési határidő április 21.

A jelentkező diákoktól várunk egy rövid bemutatkozást, továbbá tüntessék fel, melyik kategóriában szeretnének tevékenykedni, mellékletben pedig csatolják munkáikat.

A bemutatkozót és a munkákat, esetleges kérdéseiket elektronikusan a [email protected]

e-mail címre várjuk.

Elérhetőségek:

Tel.: +421 911 591 347 (Gyenge Veronika)

+421 940 223 006 (Varga Bianka)

e-mail: [email protected]

[email protected]

Web: www.minorma.sk

www.facebook.com/minormapt

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?