Időnként félrevezetik a termelők a fogyasztót

Szlovákiában két éve hatályos az a rendelet, amely kötelezi a gyártókat arra, hogy termékeik csomagolásán feltüntessék, ha a genetikailag módosított alapanyag-tartalom meghaladja az 1 százalékot.

Szlovákiában két éve hatályos az a rendelet, amely kötelezi a gyártókat arra, hogy termékeik csomagolásán feltüntessék, ha a genetikailag módosított alapanyag-tartalom meghaladja az 1 százalékot. Az élelmiszerbiztonságot felügyelő szakhatóságok 2002 áprilisától ellenőrzik, hogy a gyártók mennyire tesznek eleget ennek a kötelezettségnek, azaz nem vezetik-e félre a fogyasztót.

Mint azt Ján Štulctól, az élelmiszerbiztonságért felelős Állat-egészségügyi Felügyelet (ŠVPS) osztályvezetőjétől megtudtuk, Szlovákiában a szűkös pénzkeret miatt – egy termék elemzése és kiértékelése 14 ezer koronába kerül – tavaly 50 mintát (ebből 40 szója-, és 8 kukoricatartalmú terméket) elemeztek az alsókubíni szaklaboratóriumban. Hat szójatartalmú termék esetében kimutatták, hogy genetikailag módosított alapanyagot tartalmazott, három termék esetében pedig a részarány meghaladta az 1 százalékot. A szakhatóságok súlyos bírságokat róttak ki a gyártókra, mivel ezt nem tüntették fel a csomagoláson, vagy azt állították, hogy nem genetikailag módosított a szóját használtak fel. A felügyelet növényi alapanyagok és növényi eredetű élelmiszerek osztályának vezetője az Új Szónak elmondta: idén az EU-csatlakozás és az ezzel járó piacnyitás szükségessé teszi az ellenőrzések növelését. Ám arra már nem tudott válaszolni, hogy az ŠVPS-nek, illetve a közegészségügyi hivatalnak erre mennyi pénze lesz. Ján Štulctól megtudtuk: idén nemcsak a szójaitalokat, -kockákat, -szeleteket, szójás granulátumokat vizsgálják majd, hanem például a virsliket is, tehát azokat a termékeket, amelyek előállításánál a szóját vagy a kukoricát nagy valószínűséggel felhasználják.

A szlovákiai szaklaboratóriumok egyelőre csak két termény, a szója és a kukorica GMO-tartalmának vizsgálatára vannak felszerelve. Ugyanakkor képesek például a csokoládéban is kimutatni, hogy tartalmaz-e genetikailag módosított szóját, s ha igen, mennyit. (G. A.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?