Gazdasági okok mindkét oldalon

Az amerikai fogyasztók közömbösek, az európaiak bizalmatlanok a genetikailag módosított (GMO) élelmiszerekkel szemben. Szakértők körében is erősen megoszlanak a vélemények a génpiszkált termékek engedélyezéséről, forgalmazhatóságáról. Sok kutató állítja: a GMO-szervezetek hosszú távú hatása egyáltalán nem tisztázott, engedélyezésük komoly veszélyeket hordoz magában.

Aktivizálódtak a környezetvédő szervezetek az Európai Unióhoz május elsején csatlakozó országokban. A napokban arra szólították fel Szlovákiát, Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovéniát, hogy Ausztriához, Görögországhoz vagy Franciaországhoz hasonlóan éljenek az uniós joggal és tiltsák be azoknak a génmanipulált növényeknek a termelését, amelyeket az unióban engedélyeztek, vagy engedélyezés alatt állnak. Az eddigi vizsgálatok ugyan nem bizonyították egyértelműen a GMO-termékek ártalmasságát, ennek ellenére Európában az elővigyázatosság nyert teret: e szerint a túlságosan nagy kockázatú változásoknál hiba megvárni a tudományos bizonyítékot, hiszen addigra talán már a károk is túl nagyok lesznek. Az óvatosság indokolt: a termesztett növényekbe és a haszonállatokba más fajokból – nemritkán vírusokból vagy baktériumokból – származó örökítő anyagot ültetnek annak érdekében, hogy az átalakított növények és állatok új tulajdonságokkal rendelkezzenek.

A szakértők ugyanakkor arra is figyelmeztettek: az EU magatartása mögött más is meghúzódik. Éspedig az, hogy az öreg kontinens – az 1998-tól voltaképpen 2003-ig fenntartott engedélyezési tilalom miatt – jócskán lemaradt a kutatásokban az USA mögött. Az európaiak pedig azt állítják: a tőkeerős multinacionális cégeknek egyáltalán nem az éhínség csökkentése, mérséklése a céljuk, hanem az, hogy a genetikai módosításokat szabadalmaztassák, s a szabadalmakon bekeressenek. A gazdasági okok tehát mindkét oldalon fellelhetők.

Az európai álláspontot támogató szakértők szájából egyre gyakrabban tör fel az a kérdés is, hogy miért kell ránk erőltetni a GMO-termékeket, ha az EU – a szóját kivéve – mindenből önellátó, sőt mindenből túltermel. Az öreg kontinens viszont az amerikai szója nélkül nem tud meglenni. Európa megveszi azt, sőt – Jan Peters német újságíró, az Oster Dow Jones és a Reuters hírügynökség munkatársa szerint – „mint egy beteg függ tőle”. Peters esztelenségnek tartja az EU merev elzárkózását, hiszen a tengerentúlról érkező szójaszállítmányok többsége már ma is genetikailag módosított szóját tartalmaz, az európai szójababmalmokban ezt dolgozzák fel olajjá, lisztté.

A két földrész közötti kereskedelmi háború tehát folytatódik. Az EU – ha szigorú feltételekkel is –, de némiképp engedett az amerikai nyomásának, miután az Európai Unió agrárminiszterei 2003-ban feloldották a négy évig tartó átmeneti tilalmat. Az elfogadott két uniós rendelkezés megnyitotta az utat a génkezelt élelmiszerek kereskedelmi forgalma előtt. Az egyik rendelet a takarmányozásban használt génkezelt anyagokat engedélyezi. A másik kötelezővé teszi a génkezelés jelzését és a teljes táplálékláncban való nyomon követhetőségét. Ez viszont az amerikaiak nemtetszését váltotta ki.

Az EU-ban jelenleg csaknem kéttucat génkezelt termék kapott engedélyt, és csaknem ennyi vár jóváhagyásra. Lapunk értesülése szerint a jövő héten hétfőn és kedden Luxemburgban ismét összeülnek az EU agrárminiszterei. Tanácskozásuk egyik napirendi pontja egy GMO-kukoricafajta engedélyezése. A szlovákiai jogszabályok a GMO-termékek vonatkozásában összhangban vannak az EU-törvényekkel, azaz szigorú engedélyezési folyamatnak kell megelőznie a GMO-kísérleteket, az ilyen növények esetleges termesztését. Az agrártárcától származó adatok szerint nálunk egyelőre senki sem kért engedélyt GMO-fajtakísérletek folytatására. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?