GYÓGYTURMIX

A dohányzás és a Parkinson-kór
Egy svéd tanulmány szerint a dohányzás védelmet nyújthat a Parkinson-kór ellen – jelentette a TT svéd hírügynökség.

A dohányzás és a Parkinson-kór

Egy svéd tanulmány szerint a dohányzás védelmet nyújthat a Parkinson-kór ellen – jelentette a TT svéd hírügynökség. A stockholmi Karolinska intézet kutatói a nikotinnak az idegrendszerre gyakorolt hatását vizsgálták 52 ezer, 1886 és 1958 között született ikerpár egészségügyi dossziéjának tanulmányozásával. A feldolgozás azt mutatta, hogy a dohányosok – függetlenül életmódjuktól, műveltségüktől és attól is, hogy fogyasztanak-e alkoholt vagy kávét – kevésbé voltak hajlamosak a Parkinson-betegségre, mint a nem-dohányosok. Az Annals of Neurology nevű tudományos folyóiratban közzétett cikkükben azonban nem adnak magyarázatot arra, hogy mi e jelenség oka, csak feltevéseket kockáztatnak meg arra vonatkozólag, hogy ez a nikotinnak egyes sejtekre vagy enzimekre gyakorolt hatásából következik. A Parkinson-kór az idegsejtek leépülése. A kór a dopamin nevű ingerület-közvetítő anyagot termelő sejteket támadja meg. A dopaminhiány mozgászavarokat, remegést és egyéb zavarokat idéz elő – a kezelés főleg dopaminpótlással történik. (Panoráma)

Kávéval a májrák ellen?

A rendszeres kávéfogyasztás több mint ötven százalékkal csökkentheti a máj rákos megbetegedésének kockázatát. Erre a következtetésre jutottak több mint 90 ezer ember vizsgálata nyomán japán kutatók, akiknek tanulmányát az amerikai országos rákintézet szaklapja tette közzé. A koffein hatóanyagait először állatokon végzett laboratóriumi kísérletek alapján tanulmányozták, majd az eredményeket a szigetország egészségügyi hatóságai elé tárva engedélyt és lehetőséget kaptak arra, hogy több mint 90 ezer emberen is megfigyeléseket végezzenek. A rendelkezésükre bocsátott alanyok fele májrákban szenvedett. A kutatók megállapították, hogy azok körében, akik soha nem, vagy csak nagyon ritkán fogyasztottak kávét, százezer emberre vetítve 547,2 esetben fordult elő májrák, míg a kávéivók között ez a viszonyszám 214,6 volt. Az utóbbi csoporthoz tartozó emberek napi három-négy csésze kávét isznak. (Panoráma)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?