GYÓGYTURMIX

Tej és a bélrák
Napi egy pohár tej lényegesen csökkenti a vastag- és végbélrák kialakulásának veszélyét, még olyan hajlamosító tényezők megléte esetében is, mint a vastagbél-polipozis.

Tej és a bélrák

Napi egy pohár tej lényegesen csökkenti a vastag- és végbélrák kialakulásának veszélyét, még olyan hajlamosító tényezők megléte esetében is, mint a vastagbél-polipozis. Erre a következtetésre jutottak a Harvard Egyetem Orvosi Karának kutatói, akik több mint félmillió beteg kórtörténetét elemezték, akik közül csaknem ötezer páciens vastag- vagy végbélrákban szenvedett. Az orvosok elemezték a páciensek étrendjét is, és mint megállapították, napi 1000 mg kalcium bevitele a kolorektális rák kialakulásának veszélyét 15 százalékkal csökkenti: körülbelül ilyen mennyiséget tartalmaz egy pohár tej. A tudósok szerint az ionizált kalcium, ha megfelelő mennyiségben jut a szervezetbe, hat a bélhámra, meggátolva a rosszindulatú daganatok kifejlődését. A korábbi kutatások viszont azt mutatták ki, hogy a túlzott kalciumbevitel viszont elősegítheti a prosztatadaganatok kifejlődését. (MTI)

Memória-tabletta, negyven fölöttieknek

A néha már kihagyó emlékezet felfrissítésére szolgál az a most felfedezett gyógyszer, amelynek szerkezete és hatásmechanizmusa a Viagra néven elhíresült potencianövelő tablettákéra hasonlít. A szexuális potenciát időlegesen növelő, sőt: helyreállító kék színű tablettával sokak boldogságát, örömét sikerült visszaadni. Az egy-egy idegcsoportra és érhálózatra ható gyógyszernek most felfedezték a testünk más részére, elsősorban az agyra is stimulálóan ható változatát. Neve még nincs, csak HT-0712-es kódszámmal jelölik és a minden emberi sejtben megtalálható, Creb elnevezésű génre hat. Ezáltal a negyvenes éveikben járó nők–férfiak emlékezete visszafiatalodik a húszas éveikben tapasztalt szintre. Hozzásegíthet akár a korábban reménytelenné vált tanulmányok (nyelv, zene) sikeres befejezéséhez is. Felmerül persze, hogy a memória szelektálás nélküli ébren tartása, fejlesztése nem okoz-e kárt azzal, hogy nagyon kellemetlen emlékek (például egy kedves hozzátartozó tragikus haláláé) sem halnak el, sőt: tartósan felerősödnek. A szervezetünk normális körülmények között az ilyeneket fokozatosan elhalványítja, feledteti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?