Oktatáspolitikai szempontból napjaink uborkaszezonnak számítanak. Pedig fontos dolgok történnek.
Végtelen történet?
Oktatáspolitikai szempontból napjaink uborkaszezonnak számítanak. Pedig fontos dolgok történnek. Június elején az Országos Pedagógiai Intézet arra kérte a középiskolai tanárokat, hogy a jelenleg érvényes tantervekben szereplő követelmények közül próbálják meg tantárgyanként csokorba szedni az általuk alapvetőnek gondoltakat úgy, hogy ez ne haladja meg az összes követelmény mintegy 75 százalékát. Megtudtuk, hogy az intézetben az idei Monitor országos tudásszintfelmérő eredményeinek értékelésekor arra a következtetésre jutottak, hogy redukálni kell a követelményeket; alapkövetelmény-rendszert kell létrehozni. Állítólag azt tervezik, hogy a jelenlegi követelmények 60%-ban állapítják meg az alapkövetelmény-rendszert. Az intézet becsületére válik, hogy június végéig összegyűjtötte a középiskolában oktató tanárok véleményét, és ezt használja fel a rendszer felállításakor. Na végre! Hát erre vártunk már régóta! Végre odafönt is rájöttek, hogy az érettségi reformját nem a kimeneti, hanem a bemeneti oldalon kellene kezdeni. A mi iskolánk eleget tett az intézet kérésének. Bizonyára más iskolák is. Most az intézeten a sor. Kíváncsian várjuk, hogyan végződik a történet. Remélhetőleg nem kerekedik végtelen történetté.
Kankulya László, Sajószentkirály
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.