78 milliárd forintos fizetési felszólítást küldött az Európai Bizottság Magyarországnak

Orbán Viktor k

Június közepén derült ki, hogy a javasoltnál súlyosabb, közel 80 milliárd forint lett a büntetése Magyarországnak az uniós menekültügyi szabályok megszegése miatt, az Európai Unió Bírósága összesen 200 millió eurós büntetést szabott ki – írta meg a Telex.

Christian Wiegand európai bizottsági szóvivő szerdán arról beszélt a Népszavának, hogy az Európai Bizottság július 16-án levelet és fizetési felszólítást küldött a magyar kormánynak az összegről. A testület egyrészt tájékoztatást kér arról, hogyan kíván megfelelni Magyarország az idén június 13-án, illetve a 2020. december 17-én hozott európai bírósági ítéleteknek, mellette 45 napos határidőt szab a bírság kifizetésére. Az ország teljes jelenlegi tartozása több mint 240 millió euró, ami naponta 1 millióval emelkedik, utóbbit addig kellene befizetnie Magyarországnak, amíg migrációs és menekültügyi szabályait nem hozza összhangba az uniós elvárásokkal.

A múlt héten kelt bizottsági levél első körben azonban a napi egymilliós összegre még nem, csak az átalány befizetésére szólítja fel Magyarországot. Ha a 45 napos határidőt Magyarország elmulasztja, az EB újabb felszólítást küld, de akkor már csak 15 nap marad a befizetésre. Ha a pénz ezután sem érkezik meg Brüsszelbe, az uniós testület megkezdi a kamatokkal növelt összeg fokozatos behajtását a Magyarországnak járó közösségi támogatásokból. A napi egymilliós bírsággal kapcsolatban az EB egyelőre csak arról érdeklődik, hogy Magyarország miként szeretné összhangba hozni a jogszabályait az EU szabályozásával, a további lépésekről a válasz függvényében döntenek.

Az Európai Bizottság a magyar menekültügyi szabályok, köztük a tranzitzónák miatt indított kötelezettségszegési eljárást, ami levelezés után az EU bíróságán kötött ki. A magyar kormány 2020 decemberében elveszítette a pert, és ugyan az Európai Bizottság szerint tett lépéseket, például bezárta a tranzitzónákat, de nem igazította teljesen a magyar szabályokat az ítélethez. A késlekedés miatt az uniós testület 2022 februárjában megtette a következő lépést és pénzbírság megállapítását kérte az EU bíróságától. A bíróság úgy döntött, hogy a menekültügyi rendszer miatt naponta 900 ezer euróval, a kitoloncolási miatt pedig 100 ezerrel nő az összeg, ebből áll össze az egymillió euró. 

Az ügyről Orbán azt nyilatkozta, Magyarországot azért büntetik, mert „nem engedi be az illegális migránsokat”, amire az EB azt reagálta, hogy a Bíróság ítélete nem kötelezi a magyarokat illegális bevándorlók befogadására.

(Telex, Népszava)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?