Végre hazatalálni!

„Szlovákia utódállam. Csehszlovákiáé, amelyben születtem. Csehszlovákia volt az én első republikám. Vannak mások, nálam idősebbek, akiknek Szlovákia már a harmadik republikájuk. Tehát Csehszlovákia, az én első republikám, nekik a második volt, mert amelyben ők születtek, állítólag demokratikus volt. Az én Csehszlovákiám meg, amíg újra meg nem kopaszodtam, szocialista, azaz kommunista... Lehet, hogy belegabalyodtam a számozásba? Mindegy. Közben nem változtattunk lakhelyet.”

Az idézet e sorok írójának, Csapdában címmel, 1998-ban megjelent publicisztikakötetéből való. Egyáltalán nem az önreklámozás motiválta, hogy most ide került.

1997-ben, amikor a szóban forgó kötet készült, javában Mečiarék országlását nyögtük, s olyan messze voltunk az Európai Uniótól, mint Makó Jeruzsálemtől. Csapdában voltunk tehát, pontosan úgy, mint anno, a kommunista Csehszlovákiában. Szüleink, nagyszüleink pedig Masaryk vagy az Osztrák–Magyar Monarchia alatt... Miközben senki közülünk nem változtatott lakhelyet. Amikor alattunk vagy a fejünk fölött – az „eredmény” szempontjából teljesen mindegy – a határokat és a rendszereket tologatták, az égvilágon senkinek nem jutott eszébe, hogy megkérdezzenek bennünket, ha úgy tetszik, a nagyérdeműt: Akartok-e vajon más államban, más rendszerben élni? Vajon mi ez, ha nem egy végtelenül kiábrándító, lehúzó csapda!? Sajnálatosan, amint írva volt, ez a megalázó bábhelyzet az 1989-es rendszerváltást követően sem változott, hiszen Csehszlovákiát úgy osztotta ketté két idült hatalommániás, demokratára játszó ripacs, hogy eszük ágában nem volt megkérdezni az érintetteket, a nyájat – a darabolásra szánt ország népét nevezetesen –, akarnak-e egy másik állam polgárai lenni. Hazát cserélni akarnak-e vajon... Átkos egy csapdahelyzet, nemdebár...?

Nem tudni, hányan és kik gondoltak bele ilyen értelemben, miről szól az EU-csatlakozási népszavazás. Azon túl, hogy a referendumot megelőzően számtalan okos vagy éppen stupid politikus, a sajtó, az okoskodó vagy avatott értelmiségiek ragozták nyakra-főre a fontosságát. Visszavonhatatlanul kiderül majd vasárnap, hogy zsigereinkben, génjeinkben maradt-e a mindenkori hatalom által évtizedeken, sőt évszázadokon belénk, apáinkba és nagyapáinkba táplált csapdalakói szellem. Hitelt érdemlő bizonyítékként szolgál majd a vasárnap esedékes eredményhirdetés. Ha éppen „eredménynek” lesz nevezhető, ami nyilvánosságra kerül... Mármint, hogy most, amikor legeslegelőször megkérdezték tőlünk, hová akarunk tartozni, akkor elhittük-e egyáltalán a kérdést...? Megmozdultunk-e, hogy a csapdából, eddigi változatlan lakhelyünkről, kimásszunk végre a szabad levegőre...? Kívántunk-e szereplői lenni a közéletnek, amelynek mindig utólag minősítettek szereplőivé, akik kézben tartottak bennünket ama bizonyos madzag által, amely a bábjáték kelléke, jelképe? Elszakadt-e végre az a madzag...?