Vastag vonal

Egon Lánsky nevétől hangos újra a cseh média. Évekkel ezelőtt, az átvilágítások idején olyan bizonylatot kapott, amely szerint nem működött együtt a kommunista titkosrendőrséggel. Néhány napja viszont a Mladá fronta Dnes közzétette, hogy neve mégiscsak ott szerepel az elhárítás listáján. A prágai napilap megszólaltatta az ügyben kutakodó Zdeněk Vališ cseh történészt, aki egyetlen olyan dokumentumot sem talált a vaskos kötegek között, amely ebben a rejtélyes ügyben perdöntő lenne. Vojto fedőnevű – állítólag ezt találták ki Lánskynak – dosszié nincs. Nem is volt, vagy a rendszerváltás után bezúzták, vagy valaki elemelte, hogy alkalmas időben majd a tényeket nagydobra verje – vonták le a végkövetkeztetést az oknyomozó újságírók. Mielőtt a negyedik eshetőséget említeném, nézzük meg, ki is ez a személy. Lánsky trencséni születésű, 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. Az ötvenes években három egyetemről is kicsapták, állítólag rossz magaviselete miatt. 1968-ban egyik alapító tagja az Elkötelezett Pártonkívüliek Klubjának (KAN), majd a normalizátorok elől Nyugatra távozik. Svédországban oklevelet szerez a politikai tudományok tanszékén, később a BBC, 1984-től pedig a Szabad Európa csehszlovákiai adásának munkatársa. A rendszerváltás után hazatér és a prágai külügy szóvivője lesz. Mozgalmat indít Csehszlovákia egybenmaradásáért, majd Csehország strasbourgi nagyköveteként tevékenykedik, később Miloš Zeman tanácsadója. Négy éve a szociáldemokrata kabinetben a biztonsági és a külpolitikai kérdéseket felügyelő kormányalelnöki posztot kapta. Egy esztendő múltán korrupcióval és adócsalással vádolták meg. Hosszas nyomozás után mégsem emeltek vádat ellene, ám ő megromlott egészségi állapotára hivatkozva lemondott és visszavonult a közéletből. Lánsky ügyében a cseh média szerint patthelyzet állt elő. De nem egészen, mert van egy negyedik eshetőség. Ugyanis néhány hete Prágában elfogadták azt a törvényt, amely alapján nemcsak a titkosrendőrséggel együttműködők nevét teszik közzé, hanem ezután bárki betekinthet az eddig elzárt iratokba. ĺgy rövidesen bárki megtudhatja, hogy 1989 előtt megfigyelték-e, vezettek-e róla dossziét, s kik voltak a besúgói. A történészek pedig akár csak közvetve, de valószínűleg igazolhatják Lánsky ártatlanságát, vagy morálisan, netán törvényesen is számon kérhető vétkeit. Ugyanis a német és a magyar átvilágítások példái igazolják, hogy minden iratot sosem lehet eltüntetni, közvetlen vagy közvetett bizonyítékok mindig maradnak.

Nyilván Szlovákiában sincs ez másképp. Nálunk is követni kellene a cseh példát és a parlamentben támogatni Jan Langoš tervezetét, hogy közelebb kerülhessünk annak eldöntéséhez, vajon 1939 óta kik voltak a verőlegények és buzgó segédkezőik, és kik a valóban vert polgárok. Azt a bizonyos vastag vonalat, mellyel sokan a közelmúltat és a jelent el akarják választani, csak ezután lehet végérvényesen meghúzni.