Várjuk ki a végét

Készül a diszkriminációellenes törvény, sőt már a törvény-előkészítő tanács is foglalkozott vele, vagyis a tervezet hamarosan a kormány elé kerülhet. Két hónappal ezelőtt igen jó kedvem lett volna ettől a hírtől. De most? Mit érünk el egy ilyen törvénnyel? Minek ez nekünk? Amikor sok embernek nincs mit ennie, nincs hol laknia, csak a populista szörnypolitikusokban bízhat, akik egyszerűnek tűnő megoldásokat kínálnak, a nincstelenek, elkeseredettek nem létező vagyonuk helyett csak féltve őrzött fajgyűlöletüket gyarapíthatják. A diszkriminációellenes törvény elfogadása után a rasszisták nem fognak megváltozni, sőt mivel rendkívül jó az alkalmazkodóképességük, ezentúl nem nyíltan, hanem burkoltan gyűlölik majd a „másokat”, és meg fogják találni a módját a hátrányos megkülönböztetésnek. Mert Szlovákiában nem elég, ha egy miniszter, egy országos rendőrfőkapitány és számos emberjogi aktivista nyilvánosan kijelenti, hogy a rasszista rendőrnek bocsánatot kellene kérnie a megalázott újságírónőtől, még a rendőrnek áll feljebb, és feljelenti az alkatilag is gyengébbet. Pedig a kormánynak van romaprogramja, diszkriminációellenes akcióterve, sőt van már ombudsman is. A kormányhivatal emberjogi főosztályvezetője egy évvel ezelőtt derűlátóan úgy fogalmazott, hamarosan létrejön egy, a jogtiprásokkal szemben hatékony védelmet biztosító rendszer, mely átláthatóan fog működni. Ebben a rendszerben a Nemzeti Emberi Jogi Központ, az ombudsmani hivatal és a diszkriminációellenes törvény egymást kiegészítve fog működni, és a polgárok előtt is világos lesz, hogy ez mire szolgál, valamint hogy melyik hivatalnak milyen hatáskörei vannak. Igaz, ami igaz: van emberjogi központunk, van ombudsmanunk, és mindegyikről tudjuk, mit várhatunk tőle: semmit. Illetve csak amolyan tessék-lássék munkát, évi jelentést, mely majd megállapítja, hogy Szlovákiában minden rendben van. Már csak a diszkriminációellenes törvény hiányzik, és formálisan minden oké lesz. Kit érdekel, hogy gyarapodnak az újnáci mozgalmak? Kit érdekel, hogy a lakosoknak több mint a fele nem akar roma szomszédot? Kit érdekel egy újságírónő, akivel egy rendőr nem akar kezet fogni? „Engem” – mondja Ján Hrubala, majd sorra emelik fel a hangjukat a polgári szervezetek, az emberséges emberek... Jó, nem bánom, várjuk ki a végét. Talán még sincs minden veszve, talán a diszkriminációellenes törvény még hatékony is lehet, talán megváltoznak egyszer az emberek. Csak nehogy megint csalódjunk, mert az nagyon tud fájni...